2009. december 19., szombat

Sztrip tíz (helyett négy)

Ha rangsorolnom kéne a hazai comic stripeket, fej-fej mellett említeném A fekete macskát és a Strip-et (mindkettő megtalálható az oldalsó menüsávban), aztán következne Marabu valamelyik képsorával, és csak utána jönne a Papír(on). Fél évvel ezelőtt írtam az Ekultúrán erről a stripről. És most akkor ennek elolvasása után jöjjön egy némileg személyesebb hangvételű bejegyzés.

Az a benyomásom, akárcsak Istvánnak, hogy Szentgyörgyi Ottó sokszor nem használja megfelelően a négyes panelrendszert. A képsorok amolyan íratlan szabálya (ami persze áthágható), hogy kötött panelezésre épülnek - vagyis örökké ugyanannyi és ugyanakkora képkockában bontják ki a poént (lásd a hárompaneles Garfield-ot, a négypaneles Kázmér és Hubát, stb). Ha egyszer már az egyik formát használta a szerző, onnantól nem nagyon változtathat. Viszont attól fogva komolyan is kell vennie a dolgot. Mert ugye mi van akkor, ha az alkotónak eszébe jut egy poén, de túl rövid a választott formához? (Ha túl hosszú, megfelelő arányérzékkel még valamivel könnyebben lerövidíthető, lényeges csorbulás nélkül - tapasztalatom szerint). Hát ilyenkor sok mindent lehet csinálni, csak az elkészült mű lehetőleg kerülje az üresjáratokat. Ez az, amit Szentgyörgyi néha nem tesz meg:
Teljesen totálisan felesleges az a harmadik (vagy a második - tökmindegy, egyformák) kocka, mert semmire nem jó azon kívül, hogy értelmetlenül meghosszabbítja a jelenetet. Mert sajnos ez a hosszabb időintervallumot jelölő két, szöveg nélküli panel nem erősíti a poént, hanem éppen hogy gyengíti. Ha már mindenképpen a két megszólalás közti hosszú időbeli eltolódást akarta érzékeltetni a szerző, jobb hatást érhetett volna el, ha a középső panel hosszát széltében megduplázza, a figurákat meg mondjuk úgy, ahogy vannak, középre helyezi. Legalábbis elméletben. A Papír(on)-nál ugyanis ez nem feltétlenül működik, mert annyira helyhez kötöttek a szereplők (minden képsorban ugyanúgy, ugyanazon a helyen állnak egymás mellett, egy arasznyival sem mozdulnak el), hogy ez a megoldás talán pont ellenkező hatást váltana ki, olyan szokatlan lenne az olvasóknak. Hát ilyenkor nincs mit tenni. Viszont az októberi börzén örömmel konstatáltam, hogy a bejáratnál álldogáló csinos lány által osztogatott Négyzetet reklámozó matricákon rövidítve szerepel a fenti strip. És így már működik is.
Ezt a matricát egyébként unalmamban átfirkáltam, mintegy bizonyításképpen, hogy én is tudok abszurd humort produkálni.
A Papír(on)-nal különben az a bajom, hogy sohasem lehet olyan nagyszerű, mint a szintén vektoros grafikájú A fekete macska. Nálam legalábbis mindenképpen hátránnyal indul, merthogy egy roppant fontos dolgot nélkülöz: az internetes képregénygenerátorral készült macsek-strip sablonkaraktereivel ellentétben ezek a kis papírlap-csávók teljes mértékben Szentgyörgyi Ottó szüleményei - így viszont sajnos kevesebb bennük a kreativitás. Mert mi teszi A fekete macskát azzá, ami? Hát az, hogy a világ bármely pontján bárki foghatja azokat a halál gagyi figurákat, és felruházhatja őket tulajdonságokkal, belehelyezheti őket akármilyen környezetbe, és nem utolsó sorban: megcsinálhatja velük a saját poénjait. Több, mint valószínű, hogy a világ minden országában jelenleg is párhuzamosan létezik több ezer képsor, ami a fekete macskát és a fekete nyulat használja főszereplőjeként - de nagyon nem mindegy, hogy ki csinálja azt a képsort. Ha az illető nem érti a humort, a strip nem lesz vicces, hiába használja ugyanazokat a karaktereket, mint a többiek, akiknek viszont sikerül viccessé tenniük azt a négy képkockát.

Merthogy mi a különbség e között a két strip között? (Mindkettő A fekete macskából van.)
A poén. A figurák nem perdültek táncra, nem borultak fel, nem történt velük semmi, egy tapodtad sem mozdultak, első ránézésre még össze is keverhetjük a kettőt, annyira nincs semmi különbség. Csak a poén cserélődött. Vagyis lehetséges akár százszor is felhasználni ezt az egyszer már legyártott sémát (hogy egy macska meg egy nyúl egymással szemben állnak mozdulatlanul), és mindig másra kifuttatni az egészet. Ugyanez van a Papír(on)-nál is, csak egyelőre kevesebb sikerrel. De még elválik.

2 megjegyzés:

barna írta...

De az a két középen álló egyforma panel nem lehet a déja vu kifejeződése? Ők is ismétlődnek, "volt már ilyen", és innentől már tudom, mi az. A te variációd is jó, vagyis a háromkockás, de ott meg a kérdés "volt már". Szóval szerintem ízlés kérdése.

De lehet, hogy csak simán nem értem, miről beszélsz.

gergő írta...

Egyértelmű, hogy csak a kérdés újbóli föltevése jelenti itt a déja vu-t, a középső két egyforma panel nem vonatkozhat rá. Mert akkor e szerint az elv szerint ha öt kockás lenne a strip, és középen három panel állna, az hármoszoros déja vu-t jelentene? Nem, az ilyen jellegű ismétlődés az időt hivatott érzékeltetni, csak jelen esetben semmi nem indokolja az ilyen mértékű elnyújtást - ezt bizonyítja a három panelre redukált verziója a stripnek.
De akkor ezek szerint egy ponton a szövegben nem jól fejeztem ki magam, meg is nézem, átjavítom.