Evolution of a cover

Sokan mondták elismerően, hogy a Pszicho Dzsánki borítója mennyire kúl. Ezt hallani mindig nagyon jólesik az én szívemnek, merthogy én még emlékszem, milyennek akartuk eredetileg. Illetve nem akartuk, mert nekem és Istvánnak mindig is gyökeresen eltérőek voltak az elképzeléseink róla: ő komplexebbet akart, én egyszerűbbet, ő azt szerette volna, ha Dini rajzolja meg, én viszont egoista módon mindent egyedül akartam csinálni. A levelezésemből kikerestem azt a részt, ahol eme problémakört tárgyaltuk, remélem, Space nem bánja, hogy szóról szóra idézem őt:

"Szia!
Én is gondolkodtam a múltkor a borítón, és egyre inkább úgy gondolom, hogy rajzolja meg valaki más. Nem csak hagyomány meg izé-bizé indokokból, hanem praktikussági szempontokat is figyelembe véve. A borítónak patentul kell kinéznie. Semmi elnagyoltság, a legapróbb részletek is kidolgozva, a stílusa a regény stílusa, de attól kicsit eltér, esszenciálisan próbálja meg kifejezni, hogy mi van benne, mi a sztori, mi a hangulat stb. Nálam ez a jó borító. Tekintve, hogy sürget az idő, nem gondolom, hogy Neked ez most belefér. Épp elég, hogy ott van a maradék három oldal, az is három hét. Én meg örülnék, ha a borító nagy képe legalább egy másfél hétig készülne, hogy pöpec legyen... Én továbbra is a Dinit ajánlanám, persze ha ez zavar, akkor kereshetünk mást. Nem azért gondolok rá, mert kézenfekvő, és a legközelebbi rajzos csóka, aki a látókörömbe kerül, hanem mert amire én gondolok az talán az ő stílusához, jelleméhez áll közel. Egy borongós monokróm kép... Ősz. Talán október közepe. Helyszín: valahol a kis, magyar Alföld. Kopasz fák és egy lestrapált út (igen, valahogy kötődne a harmadikhoz, de a többihez is...), a háttérben egy város, vagy legalábbis valami távoli romhalmaz sziluettje, esetleg egy vonat. Alapvetően fekete-fehérre gondolnék, de ha lehetne, ha megoldható és nem kerülne nagyon sokba pluszban, akkor a levegőbe tennék valami barnás- vörösest, egy kevés árnyalatot, ami úgy áthatja a képet... Az út szélén (esetleg a közepén, és ezzel rájátszhatunk még erősebben a western-klisére) ott megy PDZS. Egyik kezébn a baszott nagy tű, a másikban a szer. Enyhén széttett kezekkel, lassan sétál. Fölötte a cím, meg hogy ez az első szám. Na igen. A cím: milyen betűtípussal legyen: én gondoltam valami graffiti szerűre, de az nem tudom, mennyire passzolna ehhez a képhez, de nekem talán tetszene."

Az én válaszom erre:

"Szevasz!

Nem túlságosan ismered az én stílusomat. Amit a Dzsánkiban csinálok, az nem a hozzám legközelebb álló rajzstílus (ezért is megy lassan a rajzolás). Nagyon nehéz számomra ennyire torzított arányokban rajzolni, hiszen mindegyik figura el van túlozva valahogy.

De ez most mindegy. Ami azt illeti, nekem elég határozott elképzelésem volt eddig arról, hogy mi legyen a borítón. Én kifejezetten nem bonyolítanám túl. Olyannyira nem, hogy mindössze egy sima, egyszerű borítóra gondoltam, fehér háttérrel és rajta Dzsánkival. Pont ma terveztem egy ilyet, a csatoltak között láthatod. Namost csatoltam még direkt pár Bacchus borítót Eddie Campbell-től, hogy értsd, mi az én hozzáállásom a dologhoz. Egyszerű, majdhogynem semmitmondó borító. Legalábbis látszatra. Emlékezz, hogy a Watchmen 11. részének borítóján mindössze egy pillangó volt a hóban - az egyetlen színes cucc rajta. És most nehogy azt hidd, hogy ebből indulok ki, ezt akarom majmolni, mert nem. De a Watchmen annak idején abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy a borítókon soha nem szerepelt semmilyen szereplő, hanem mindig egy nagyon közeli kivágatú kép volt rajta - ami aztán belül mindig az első panel is volt egyben. A 11. szám borítóján azért szerepel a pillangó, mert a DC nem engedte, hogy csak és kizárólag fehér legyen, pedig Moore-ék ezt szerették volna. El tudsz képzelni egy mainstream szuperhősös képregényfüzetet üres borítóval? Durva. Na ezt nem is hagyták.

Ám ami engem vezérel, az inkább a csatoltan látható EC füzetek borítójának egyszerűsége. Minél többet gondolkoztam a PDzs-borítón, annál inkább belém fészkelte magát az elgondolás, hogy ne legyen kihívóan szemet kápráztató. PDzs, nekünk háttal, megy előre, távolodik tőlünk. Számomra sokat kifejez a figurából. Ugyanakkor rendhagyó megoldás is. Mert nagyon szoros kontrasztban áll a belcsínnel, ami rögtön az első oldaltól kezdve csupa fekete-fehér rajzokkal teli oldalakból áll, és mély benyomást gyakorol. Tudod én azt szeretném, ha a képregényünk BELSEJE durranna nagyot. Azt is mondhatnám, hogy nem szeretem a hatásvadász borítókat, amik pont az elképesztő precizitásukkal és hihetetlen kidolgozottságukkal ragadnak meg. Mert ami számít, az a belső tartalom. Nekem.

Szokatlan borítót szeretnék. Olyat, ami nem leugrik a polcról, hanem más úton kelt érdeklődést a potenciális olvasóban."

Végül persze tökre más sült ki az egészből. Azért annyit sikerült elérnem, hogy István is rákapjon az egyszerűbb cover ötletére, és onnantól már könnyebb volt együtt kigondolni valamit, vagy ha úgy tetszik, kompromisszumot kötni. Istvánnak nem tetszett az üres borítón háttal sétáló Dzsánki, mert az szerinte maximum egy gyűjteményes kiadáshoz illett volna. Helyette inkább ezt a cigizgető, fölfelé néző PDzs-t javasolta - amire én asszem elég hamar rá is bólintottam. Az előzetes terv pedig majdnem tökéletesen megegyezik a végleges cuccal.

Mindezt azért is akartam megosztani a világgal, mert akármilyen is a PDzs - tisztában vagyunk a hibáival -, és akármi lesz is a projekttel a jövőben, azért dolgozni rajta a sok anyázás és kétségbeesés mellett is mindig élvezet volt, és nem hiszem, hogy ezt az élményt akár én, akár István elcserélné bármire. Már ennek a végletekig egyszerű borítónak a története is nagyszerűen példázza, mennyi kreativitást szabadított fel belőlünk a közös munka.