2011. szeptember 27., kedd

Plakát, amin nincs elég hely a szövegnek



Úgy hiszem, mindkét verzió közlésre érdemes. Azt ne nézzétek, hogy elrontottam a Cadillac perspektíváját a garázséhoz képest - nagyon siettem vele, és ha sietek, képes vagyok nem odafigyelni az apróságokra. Az minden esetre érdekes, hogy bizonyos hiányosságokat a színek emelnek ki, míg megint más bakikat éppen azok rejtenek el.

Egyébként rájöttem, hogy ebben a fajta rajzolási procedúrában a tuskihúzást szeretem a legjobban. A ceruzarajz még túl semmilyen, a színek meg teljesen más szubsztanciát adnak a rajznak. A részletek, kérem, a vonalak játéka és dinamikája, ezek mind a háttérbe húzódnak, amint megjelennek a színek. A tuskihúzás ellenben egységesíti és rendezi a kósza ceruzavonalakat, letisztázza a hirtelen felindulásból papírra vetett vázlatot, vagyis a közlés egyszerű, de elegáns formáját adja.

2011. szeptember 22., csütörtök

A Papírmozi blogra

kikerült a két oldalas képregényem, ami nyomtatásban a Papírmozi antológiában jelent meg még áprilisban. Amúgy papíron jobban mutat, már csak azért is, mert ott nincs levágva a széle. Hogy itt miért van, ne kérdezzétek, mert föl nem foghatom. (Ha valaki azt hiszi, hogy mi, képregényalkotók csak úgy vaktában jelöljük ki a panelek helyét a papíron, mindenféle kompozíciós szándékok nélkül, hát az téved. Annak is megvan a jelentősége, hogy adott esetben mekkora szegélyt hagyunk a papír négy oldalán.)

Katt a képre.

2011. szeptember 18., vasárnap

Zajlik még

Nem tudok, és soha nem is szoktam festeni, mégis ecsetet és festéket ragadtam, hogy elkészítsem ezt az állandó plakátot egy zenés rendezvénysorozathoz, mert úgy éreztem, ehhez más technikára van szükség, mint amit általában használni szoktam. Igyekeztem, hogy a végeredmény inkább valami klasszikusabb stílusú rajzra emlékeztessen, mintsem általános iskolás pacsmagolásra. Nyilvánvaló, hogy nem a festés az én utam, de egynek végül is elmegy.

Bal oldalra beszúrtam az előzetes ceruzarajzot, hogy lássátok, mennyire keveset változott a rajz koncepciója a készülés során - és hogy mégis mennyire más a kész plakát, mint a vázlat.



A betűkkel (a festésen kívül) szintén gondom volt, ugyanis nem vagyok tipográfus, és egy ilyen heterogén háttérre egyébként is nehéz szöveget helyezni úgy, hogy az ne nézzen ki szarul. Ez ügyben aztán egy momés ismerősömmel konzultáltam, aki megnyugtatott, hogy nem csak én vagyok a béna, tényleg nehéz dolog ez. Végül közösen jutottunk el az itt látható megoldáshoz.

A technikát kitartó gyakorlással még el tudnám sajátítani, de nagyon türelmetlen vagyok. Nem vagyok hozzászokva ahhoz a tempóhoz, amiben egy festmény készül, és sajnos fölös óráim sincsenek, hogy ráhangolódjak a témára. Viszont még így is nagy élmény volt ezt csinálni. Teljesen más tudatállapotba kerültem, mint eddig valaha is rajzolás közben. A festékkel egészen máshogyan kell bánni, mint a tussal vagy a ceruzával. Itt rétegeket visz föl az ember a papírra. Egymásra épít dolgokat. Meg sem tudom számolni, hányszor festettem át részleteiben a képet. Helyenként még lehetett volna pepecselni vele, persze. De vannak mozzanatai, amik kifejezetten tetszenek. Take a closer look:

2011. szeptember 6., kedd

Kritika és interjú az LD50-en!

Egy részletekbe abszolút belemenő recenzió/kritika/ajánló/elemzés a Blosszáról, és egy ugyancsak mélyre menő interview velem sok mindenről, de főleg a Blosszáról - egyben. Készüljetek fel: baromi hosszú olvasmány. De azt hiszem, baromi jó is.

Kattintsatok a képre!

2011. szeptember 4., vasárnap

Egy kis videó a HoldfényConról



Hát, mit mondjak, elég lekicsinylőnek tűnik a nyilatkozatom saját képregényrajzolói mivoltomat illetően, pedig a cél nem ez volt. Sajnos azt az egész beszélgetés alatt nem sikerült egyértelművé tenni, hogy köztünk és Csordás Dani közt az az egyik fő különbség, hogy mi nem csináljuk olyan régóta ezt a képregényes bulit, következésképp az Alfabéta-díjon kívül ezidáig nem sok mindennel büszkélkedhetünk. Erre nem ártott volna kitérni, mert félreértésekre adhat okot. Hiszen azért a legtöbben nem pénzért rajzolunk itthon képregényt, vagy legalábbis nem rendszeresen - a minőségbeli különbségek pedig amúgy sem ebben keresendők. Utólag már bánom, hogy behoztam a képbe ezt a képregényrajzoló-képregényalkotó "ellentétet" is, mert utóbbi észrevétlenül az amatőrség szinonimájává vált a beszélgetés során. Megint csak: nem ez volt a cél. Én elsősorban a hozzáállásbeli különbségeket szerettem volna példázni vele, de ez nem igazán sikerült. Felbukkant már ez a különbségtétel egy korábbi interjúmban is, csak ott jobban a helyén volt a dolog. Az én szememben képregényalkotó mondjuk Jules Feiffer vagy Daniel Clowes, mert a saját dolgaikat csinálják, megalkuvás nélkül, igazi szerzőkhöz méltón. Az én szememben képregényrajzoló az, aki valaki másnak az elképzeléseit valósítja meg vizuálisan, természetesen profi színvonalon, de sokszor talán úgy, hogy az alapanyag nem különösebben mozgatja meg - ezt nevezze ki aminek akarja, rá lehet mondani, hogy bérmunka, tökmindegy. Fontos azért, hogy ebben a különbségtételben önmagában nincs benne, hogy az egyik jobb/értékesebb, mint a másik, akár minőségileg, akár színvonalilag - de azért nyilván sejteni engedi, melyiket tartom egy picivel többre a másiknál. Olyan ez egy kicsit, mint A szerzők politikája az ötvenes évekből, a klasszikus filmes szerzői elméletek idejéből, amikor azt próbálták bebizonyítani, hogy annál jobb egy film, minél inkább magán viseli a rendező/forgatókönyvíró keze nyomát, méghozzá lehetőleg minél több vonatkozásban, a szereplőválogatástól kezdve a kameraállásokon át a vágásig. Elég elitista szemlélet, van sok hibája. Amit én próbáltam elmagyarázni, az nem pontosan ilyen, de hasonló. És éppen ezért használhatatlan, persze. Minden esetre ez egy implicit vita óhajtott lenni a kérdéssel, csak egy kicsit balul sült el. Egy ilyen beszélgetés nem alkalmas rá, hogy mélységükben belemenjünk dolgokba.

Egyébként is utálok emberek előtt pofázni.