2009. december 20., vasárnap

Evolution of a cover

Sokan mondták elismerően, hogy a Pszicho Dzsánki borítója mennyire kúl. Ezt hallani mindig nagyon jólesik az én szívemnek, merthogy én még emlékszem, milyennek akartuk eredetileg. Illetve nem akartuk, mert nekem és Istvánnak mindig is gyökeresen eltérőek voltak az elképzeléseink róla: ő komplexebbet akart, én egyszerűbbet, ő azt szerette volna, ha Dini rajzolja meg, én viszont egoista módon mindent egyedül akartam csinálni. A levelezésemből kikerestem azt a részt, ahol eme problémakört tárgyaltuk, remélem, Space nem bánja, hogy szóról szóra idézem őt:

"Szia!
Én is gondolkodtam a múltkor a borítón, és egyre inkább úgy gondolom, hogy rajzolja meg valaki más. Nem csak hagyomány meg izé-bizé indokokból, hanem praktikussági szempontokat is figyelembe véve. A borítónak patentul kell kinéznie. Semmi elnagyoltság, a legapróbb részletek is kidolgozva, a stílusa a regény stílusa, de attól kicsit eltér, esszenciálisan próbálja meg kifejezni, hogy mi van benne, mi a sztori, mi a hangulat stb. Nálam ez a jó borító. Tekintve, hogy sürget az idő, nem gondolom, hogy Neked ez most belefér. Épp elég, hogy ott van a maradék három oldal, az is három hét. Én meg örülnék, ha a borító nagy képe legalább egy másfél hétig készülne, hogy pöpec legyen... Én továbbra is a Dinit ajánlanám, persze ha ez zavar, akkor kereshetünk mást. Nem azért gondolok rá, mert kézenfekvő, és a legközelebbi rajzos csóka, aki a látókörömbe kerül, hanem mert amire én gondolok az talán az ő stílusához, jelleméhez áll közel. Egy borongós monokróm kép... Ősz. Talán október közepe. Helyszín: valahol a kis, magyar Alföld. Kopasz fák és egy lestrapált út (igen, valahogy kötődne a harmadikhoz, de a többihez is...), a háttérben egy város, vagy legalábbis valami távoli romhalmaz sziluettje, esetleg egy vonat. Alapvetően fekete-fehérre gondolnék, de ha lehetne, ha megoldható és nem kerülne nagyon sokba pluszban, akkor a levegőbe tennék valami barnás- vörösest, egy kevés árnyalatot, ami úgy áthatja a képet... Az út szélén (esetleg a közepén, és ezzel rájátszhatunk még erősebben a western-klisére) ott megy PDZS. Egyik kezébn a baszott nagy tű, a másikban a szer. Enyhén széttett kezekkel, lassan sétál. Fölötte a cím, meg hogy ez az első szám. Na igen. A cím: milyen betűtípussal legyen: én gondoltam valami graffiti szerűre, de az nem tudom, mennyire passzolna ehhez a képhez, de nekem talán tetszene."

Az én válaszom erre:

"Szevasz!
Nem túlságosan ismered az én stílusomat. Amit a Dzsánkiban csinálok, az nem a hozzám legközelebb álló rajzstílus (ezért is megy lassan a rajzolás). Nagyon nehéz számomra ennyire torzított arányokban rajzolni, hiszen mindegyik figura el van túlozva valahogy.
De ez most mindegy. Ami azt illeti, nekem elég határozott elképzelésem volt eddig arról, hogy mi legyen a borítón. Én kifejezetten nem bonyolítanám túl. Olyannyira nem, hogy mindössze egy sima, egyszerű borítóra gondoltam, fehér háttérrel és rajta Dzsánkival. Pont ma terveztem egy ilyet, a csatoltak között láthatod. Namost csatoltam még direkt pár Bacchus borítót Eddie Campbell-től, hogy értsd, mi az én hozzáállásom a dologhoz. Egyszerű, majdhogynem semmitmondó borító. Legalábbis látszatra. Emlékezz, hogy a Watchmen 11. részének borítóján mindössze egy pillangó volt a hóban - az egyetlen színes cucc rajta. És most nehogy azt hidd, hogy ebből indulok ki, ezt akarom majmolni, mert nem. De a Watchmen annak idején abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy a borítókon soha nem szerepelt semmilyen szereplő, hanem mindig egy nagyon közeli kivágatú kép volt rajta - ami aztán belül mindig az első panel is volt egyben. A 11. szám borítóján azért szerepel a pillangó, mert a DC nem engedte, hogy csak és kizárólag fehér legyen, pedig Moore-ék ezt szerették volna. El tudsz képzelni egy mainstream szuperhősös képregényfüzetet üres borítóval? Durva. Na ezt nem is hagyták.
Ám ami engem vezérel, az inkább a csatoltan látható EC füzetek borítójának egyszerűsége. Minél többet gondolkoztam a PDzs-borítón, annál inkább belém fészkelte magát az elgondolás, hogy ne legyen kihívóan szemet kápráztató. PDzs, nekünk háttal, megy előre, távolodik tőlünk. Számomra sokat kifejez a figurából. Ugyanakkor rendhagyó megoldás is. Mert nagyon szoros kontrasztban áll a belcsínnel, ami rögtön az első oldaltól kezdve csupa fekete-fehér rajzokkal teli oldalakból áll, és mély benyomást gyakorol. Tudod én azt szeretném, ha a képregényünk BELSEJE durranna nagyot. Azt is mondhatnám, hogy nem szeretem a hatásvadász borítókat, amik pont az elképesztő precizitásukkal és hihetetlen kidolgozottságukkal ragadnak meg. Mert ami számít, az a belső tartalom. Nekem.
Szokatlan borítót szeretnék. Olyat, ami nem leugrik a polcról, hanem más úton kelt érdeklődést a potenciális olvasóban."

Végül persze tökre más sült ki az egészből. Azért annyit sikerült elérnem, hogy István is rákapjon az egyszerűbb cover ötletére, és onnantól már könnyebb volt együtt kigondolni valamit, vagy ha úgy tetszik, kompromisszumot kötni. Istvánnak nem tetszett az üres borítón háttal sétáló Dzsánki, mert az szerinte maximum egy gyűjteményes kiadáshoz illett volna. Helyette inkább ezt a cigizgető, fölfelé néző PDzs-t javasolta - amire én asszem elég hamar rá is bólintottam. Az előzetes terv pedig majdnem tökéletesen megegyezik a végleges cuccal.

Mindezt azért is akartam megosztani a világgal, mert akármilyen is a PDzs - tisztában vagyunk a hibáival -, és akármi lesz is a projekttel a jövőben, azért dolgozni rajta a sok anyázás és kétségbeesés mellett is mindig élvezet volt, és nem hiszem, hogy ezt az élményt akár én, akár István elcserélné bármire. Már ennek a végletekig egyszerű borítónak a története is nagyszerűen példázza, mennyi kreativitást szabadított fel belőlünk a közös munka.

4 megjegyzés:

Mráz István [Space] írta...

Szia!

A projekt igenis létezik... Csak a Hungarocomix után rájöttem pár dologra, főleg miután csináltam azt a képregényes előadást a kollégiumban és elkezdtem olvasni a szakirodalmat, stb... és akkor elővettem a már megírt forgatókönyvet és azt láttam, hogy rossz és csak lóg a levegőbe... és aztán a végén megint ott vagyunk, hogy teljesen egységtelen ez az egész...most elkezdtem kidolgozni egy új munkamódszert, amivel átvettem újra az egészet elölről.És nekikezdtem a folytatásnak, de akkor meg megint közbeszólt a külvilág, jött a vizsgaidőszak, meg kutatás, meg család stb... de nem adom fel.. most itt a téli szünet...most ürítem ki magam. most kicsit Gabival vagyok és nem gondolok semmire. 27-én úgyis találkozunk és akkor megmutatom, hogy most miken dolgozom. Karácsonykor szerintem ki sem mozdulok itthonról, szóval valószínűleg végig dolgozni fogok...
Tudom már régen nem jelentkeztem, de pont azért volt mert tudtam, hogy csak akkor van értelme ha már látom az egészet. Azért mert arról beszéltünk, hogy akkor tudsz gyorsan haladni ha én gyorsabban tudok haladni. Én csak akkor tudok gyorsan haladni ha már előre látom a teljes dramaturgiát (nem csak a fordulatokat és a sztori ívét, de annál kicsit részletesebben) és csak a kisebb árnyalatnyi dolgokkal kell változtatni... ha újra és újra tudom írni, nem pedig csak egyszer kiokádom a fejemből és aztán utólag látom, hogy csupa folt és lyuk az egész... jó persze tudom, hogy Moore mit mond a világ építésről, de persze azt is tudjuk hogy ő mindig meggondolja magát, és hazudna ha azt állítaná, hogy nincs otthon még egy könyvtárnyi irodalma, ami csak a világokról szól... de egyébként meg leszarom mit mond. Nekem ez kell, mert enélkül nem működik, én pedig nem tudom megcsinálni...

lehet, hogy csinálok erről egy bejegyzést a Dzsánki blogra, hogy látható legyen, hogy merre tart a dolog...

na ennyit erről, mert gabi már dühös rám...

Csók:

Space

Gergő írta...

Én csak a borítóról akartam írni, nem akartam, hogy ilyen részletesen belemenjünk ebbe. És különben sem mondtam, hogy nem létezik a projekt, csak azt, hogy bizonytalan a jövője. Továbbra is minimum két ember kell hozzá...

Névtelen írta...

csak csodálkozni

tudok a munkamódszereteken, és hogy a közös munka "mennyi kreativitást szabadít fel" belőletek.

biztos sokan csinálják így, de én több alkotói szabadságot képzelnék el. vagyis az író ír, a rajzoló rajzol, és időnként a kocsmában megisznak együtt egy pohár bort.

mármint külön-külön egy pohárral. vagy kettővel. a szabadság nagy.

lala

Gergő írta...

A rajzoló feladata, hogy megjelenítse vizuálisan az író elképzeléseit. Alkalmazott grafika. Alkotói szabadság néha nem sok van.
A képregény nem verseskötet, amihez lazán kapcsolódó illusztrációkat lehet készíteni. Mivel ez egy történetmesélő médium, az oldalszerkezeteknek és az egyes paneleknek klappolniuk kell. Akkor lehet minél hatásosabban elmesélni valamit, ha létezik előzetes szkript, ami jól át van gondolva, pontos leírásokkal.
Persze ez csak akkor igaz, ha egy író és egy rajzoló összefog. Ha a rajzoló és az író egyetlen személy, akkor annyi alkotói szabadsága van, amennyit csak szeretne. Sokkal könnyebb is saját fejből rajzolni, mert az természetesebb.
Jó, vannak lazább szkriptek, amelyek nagyobb mozgásteret engednek a rajzolónak, meg vannak kötöttebbek. Istvánéi az utóbbi kategóriába tartoznak.
Azt hiszem, ez azon múlik, kinek hogy könnyebb képregényt írni.