Drawings

A tegnapi nap elég jó volt. Sütött a nap, meleg volt, plusz még az ihlet is megszállt benn a munkahelyemen. Ergo rajzoltam.
Poén, de az jutott eszembe, vajon létezik-e olyan, hogy valaki 10x5 centis papírfecnikre alkotja meg az életművét. Az ki van zárva ugyanis, hogy én 10x5 centis papírfecniknél nagyobb felületre rajzolhassak feltűnés nélkül a kölcsönzőpultban. Nem mintha ez nem lenne feltűnő egy picit, de az ember szereti azt hinni, hogy a kis dolgok (esetemben a kis méretű dolgok - és most nem valami másra célzok) felett könnyebben átsiklik a tekintet. Aprócska rajzokat készíteni nem bűn, még jópofa is lehet - de az hogy nézne ki, ha egy festővásznat állítanék a pultba, hogy unalmas perceimben pingálgassak egy kicsit?
Ilyen unalmas percekből van persze a legtöbb a könyvtárban, amit mindenki igyekszik a lehető legértelmesebben kitölteni. Ha éppen nem beszélgetünk a kedvenc kolléganőmmel, akkor rajzolok neki valamit, mint ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben leírtam. Ezeket is neki csináltam - talán az eddigi legjobbak vannak köztük. Persze egyiknek sincs különösebb értelme - ám most valamiért szeretném úgy érezni, hogy a kis dolgoknak is van jelentőségük.
Ehhez a legutolsóhoz egy bizonyos Marketingkommunikáció című könyv borítóján telefonáló nőt használtam modellnek. Gondoltam, közlöm, mielőtt még bárki azt hinné, hogy ilyen jól(?) rajzolok nőket fejből.
Visszatérve a bejegyzés elején felvetett kérdésemre: lehet, hogy az életművem tényleg csak néhány jelentéktelen cetliből fog állni. Naésaztán. Legalább nem hülye olvasói vonalkódok lesznek rajtuk.

(Utólagos kívánságra hozzáteszem, mintegy a valóság képviselése céljából, hogy a pultban igenis rengeteg munka van, csak akkor unalmas nagyon az élet, amikor éppen nincs. Nehogy bárki is félre legyen informálva!)