Hát mit ne mondjak, az árusítás része a dolognak ezúttal nem volt olyan izgalmas, mint a múltkor. Kevesebben is voltak ezen a mostanin, mint az eddigieken (én legalábbis így érzékeltem), meg aztán akit érdekelt, az már korábban beszerezte a Dzsánki Volume One-t.
Úgyhogy sokkal érdekesebb volt ide-oda mászkálni, feltérképezni a terepet, felforgatni a standokat, vadászni kisebb-nagyobb dolgokra, habár pénzem az nem sok volt, meg nem is akartam semmit se különösebben megvenni, csak a magyar megjelenésekből válogattam, bár ezt nem pusztán kényszerűségből tettem, hanem komoly elhatározásból is. Úgyhogy gazdagabb lettem a Kingpin Kiadó szerzői kiadványaival (11 történet, Piramisfej), a Nero Blanco Comix 6-tal, és - noha ez nem volt betervezve - Spuri mindkét Charax kötetével és Bóni és Timjével. Úgy döntöttem, mindegyikről, amelyiket sikerült már elolvasnom, írok most ide futó benyomásokat, röviden, tömören, abszolút személyes hangvételben, tehát nem ekultúrás képregényESZTÉTAként, hanem egyszerű olvasóként.
11 történet
Abszolút tetszett a Kingpin kezdeményezése, miszerint a szerzői képregény pályázatukra beérkező néhány oldalas történetek legjobbjaiból egy huszonnégy oldalas, olcsóért hozzáférhető füzetet állítanak össze, megteremtve a lehetőségét annak, hogy kvázi "amatőrök" is megjelenhessenek nyomtatásban. A mezőnyből kimagaslik két egyáltalán nem amatőr munka, Pilcz Roland 3 oldalas Kalyber Joe-története és Pásztor Tamás Tomsterje - számomra mindkettő a vizuális megvalósítása miatt (a Kalyber Joe egyszerűen gyönyörű fekete-fehérben, Rolandnak többet kéne ilyen stílusban alkotnia, nagyon jól áll neki). Sajnos történetileg egyik sem fogott meg, és ez bizony nagy kár, mert 3 illetve 2 oldalon igenis lehetséges maradandót alkotni. De hát nincs ez másként a füzet többi képregényével sem, hiába írta zömét a honi Pókemberszakértő, Harza Tamás (aki nem mellesleg a Kingpin Kiadó feje - a 11 sztoriból nagyon cselesen minimum négy az övé, de ezzel nincs semmi baj, én is így csinálnám). Annak örültem és meg is lepődtem rajta, hogy nem nyúlt szuperhősös témához - mégis, összességében sem a Döntés, sem a Főnyeremény, sem a többi nem nyűgözött le (a Körökben egy nagyon jó gondolat van, eléggé szürreális és nyomasztó, a végét mégis tönkre vágja néhány fölösleges mondat). Ellenben, hogy legalább egy konkrétabb pozitívumot mondjak, Puskás Szabolcs és Halmi Zsolt Hőség című kétoldalasa mind rajzilag, mind ötletileg, mind szövegileg/történetvezetésileg élvezetes. Ahogy István mondta: egy geges, de jó.Hmm... Ez a kiadvány volt az első, amit megvettem a börzén (tehát nem mondhatja senki, hogy nem nyitottam felé), mégis ez bizonyult a legkevésbé jónak mind közül. Kár.
Piramisfej
Ezzel a marhasággal a Kingpin weboldalán találkoztam először, és már akkor is szétröhögtem rajta a belemet. Hogy valami ennyire primitív legyen, ugyanakkor ennyire jó! Az egésznek semmi értelme, nekem mégis tetszik. Ha bárkinek kedve támad, itt elolvashatja az összeset (merthogy ez egy sztripsorozat). Az mondjuk még nem derült ki számomra, hogy ki a szülőatyja a projektnek.
Nero Blanco Comix 6
Ezt a kiadványt meg kellett vennem, hiszen van benne egy Kemenes Iván-történet! És viccen kívül: ezért az egyért érdemes beruházni a cuccra leginkább - noha be kell vallanom, hogy még nem sikerült teljesen végigolvasnom a füzetet. Ettől függetlenül Nero Blanco legújabb kalandja éppen olyan volt, mint a többi: tökéletesen közömbös a számomra, hiába szuper rajzilag. Az új Bábel (Koska Zoli alkotása) egészen jópofa és érdekes - a vége valamiért nem jön be. Göndöcs Gergely egyoldalasa rendben van. A többihez (Süli Andrea, Pádár Ádám, Molnár Gábor és Fórizs Gergely munkáihoz) még nem volt szerencsém. Most azért engedem meg magamnak ezt a lazaságot (a féltudatlan prédikálást), mert van rá esély, hogy rövidesen - gondosabb tanulmányozás után - írok az egész füzetről az Ekultúrán, és azt akkor úgyis belinkelem ide. Szóval emiatt nem is vágnék bele a Napfekete című Kemenes-szösszenet elemzésébe - egyelőre legyen elég annyi, hogy pöpec.Bóni és Tim
Tálosi András (alias Spuri) még a Hungarocomixon bevallotta, hogy neki a Pszicho Dzsánki nem tetszik, mert finoman szólva nem az ő világa. Ennek ellenére most kért tőlünk egy példányt - cserébe mi is vettünk mindegyik képregényéből. Mert az talán sejthető, hogy a világunk közti különbségről nekünk is hasonló a véleményünk: a Charax meg a Bóni és Tim szépen megrajzolt, szórakoztató valamik, de pusztán a saját örömünkre nem feltétlenül vennénk meg. Annál inkább adnám kisgyerekek kezébe! Noha a Charaxon érthető okokból még nem sikeredett végigrágnom magam (egy kötet nagyjából 40 oldalas, én meg este hétig söröztem tegnap - nem volt esélyem még csak hozzáfogni sem az olvasásához), a Bóni és Timet rögtön a helyszínen elolvastam, és tetszett! Az állatfigurák aranyosak, a rövid történetek kellően bájosak, bumfordiak. És ami különösen bejött, az az, hogy szövegbuborékok nem lévén az olvasónak a képkockák egymásutánjából, a rajzok dinamikájából kell összeraknia a cselekményt, majdnem mint egy néma rajzfilm esetében, mégis a képregény működési elvének megfelelően - ennél jobban semmi nem fejleszti a vizuális értelmezőkészséget. Nézzétek meg a charax.hu-t!Szereztem még a magyar kiadások mellett egy 32 Stories című valamit egy Adrian Tomine nevű valakitől, de arról majd csak legközelebb írok. Röviden összefoglalva a tegnapot: jó volt, de volt már jobb is. Legalább Kemenes Ivánnal tudtunk inni két sört.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése