A következő öt részre bontott kis filmben Alan Moore beszél a Swamp Thing-ről (és annak kapcsán a képregényről), plusz Len Wein (a figura megalkotója) és Karen Berger (a DC Vertigo imprintjének vezetője) is megszólal. Ezt a filmet a DC forgatta amolyan promóciós anyagként, még 1985-ben. Moore itt nagyjából 32 éves, úgy néz ki, mint egy rock sztár (most már inkább mágusra hasonlít), és tele van energiával.
Miről is van szó? Moore angol származású, és a nyolcvanas évek elején kezdett a brit comics-lapoknak dolgozni, először mint író-rajzoló, később már csak mint író. Rövidesen baromi híres lett képregényes körökben. Amerikában a mainstream comics ekkoriban kreatív válságban volt. Elsőként a DC kiadónak jutott eszébe Angliába látogatni új írókért és rajzolókért - Moore-t a különböző díjai és elismerései miatt viszonylag hamar leszerződtették. Azt mondták neki: te jó író vagy, dolgozz nekünk. Persze nem Batman-t vagy Green Lantern-t fogsz írni, hanem a legszarabbul menő B-kategóriás horror képregényünket, a Swamp Thing-et. Ez a jutalmad.
Moore elfogadta a munkát, és - érdekes módon - az addig borzasztó kicsi eladásokat produkáló füzetet az egyik legsikeresebbé tette. Egyszerre dekonstuálta és teremtette újjá a karaktert, történeteiben pedig a mainstream comics-tól (és úgy általában a képregénytől) idegen témaköröket kezdett boncolgatni, mint például a környezetvédelem, rasszizmus, satöbbi. Vagyis elvetette a csíráját a felnőtt témájú képregényeknek - a mainstream DC-univerzumon belüli Vertigo-vonal pedig megindult.
A filmben láthatjuk, Moore milyen bizakodással néz a jövőbe. A képregényt értékes médiummá lehet tenni, a kultúra részévé válhat! A képregény igenis lenyűgöző médium, és nem csak a gyerekeké lehet! Elképesztő, mikor a film végén szóba hozza a Watchmen ötletét, ami akkor még tényleg csak ötlet volt. Két év múlva pedig már médiaszenzáció - ma pedig már a comics-történelem egyik fordulópontja.
Baromi szomorú megnézni ezt a videót. Mert mi már tudjuk, hogy mindazt a sok fontos lépést, amiről Moore itt még csak beszél, később hajszálpontosan meg is lépi: létrehozza minden idők legnagyobb képregényeit, és elindítja a médiumot egy új úton. Ám amint a kezdeti hisztéria elcsendesedik... minden marad a régiben.
A képregény nem lett értékes médium, nem lett a kultúra része. A Watchmen-t összegyűjtve kiadták könyv formátumban, kitalálták rá a "graphic novel" jelzőt (ezáltal a képregény bekerült a könyvesboltokba) - és azóta mindent, ami egy picivel vastagabb a normál újságosnál vett comics-füzeteknél, automatikusan "graphic novel"-nek hívnak. A szó jelentése "drága, mert vastag képregény" lett. A képregény nem nőtt fel, mert a képregény olvasók nem nőttek fel - néhány valóban értékes mű ideiglenes médiapublicitása és elismertsége lehetővé tette, hogy a jóval szarabb képregények is életben maradjanak (mondani se kell, ezekből volt több mindig is): most már szégyenérzet nélkül elő lehet kapni akármelyik béna szuperhős "graphic novel"-lé összegyűjtött kalandjait a metrón, hiszen ez "graphic novel". Mindeközben pedig a képregényipar továbbra is az ultraszar filmadaptációkból és a comics hősökről készült akciófigurákból termeli a legnagyobb bevételt.
A mainstream comics ugyanaz az ötlettelen, sablonos, végtelenül kiszámíthatóan semmilyen terület, mint húsz évvel ezelőtt volt, csak próbálja titkolni. Nem volt itt semmilyen forradalom. Hogy az underground képregény továbbra is izgalmas? Hogy a margón néhanapján még mindig történnek nagy dolgok? Persze. És? Figyeli azt a margót valaki?
6 megjegyzés:
Nagyon komoly, nagyon jó bejegyzés. És most már a felépítése is arányos.
úgy rémlik
nekem, hasonló a helyzet a filmmel is, néha valakinek sikerül egy jót készítenie.
a regénnyel sem különb a helyzet. sok milliós példányban jelennek meg a vacakságok.
a magyar képregényekről nem sok fogalmam van. a pszichodzsánki (ha nem is sikerült egészében, a főhős pl. túl pozitív) nekem egy izgalmas punkos-undergroundos világba adott bepillantást.
várom a folytatását. kíváncsi vagyok, ti mit tudtok mutatni ezekről a figurákról.
lala
Igen, de a film és a regény megbecsült műfajok/médiumok. Azokból is több a szar, mint a jó, de senki nem vonja kétségbe e két műfaj/médium erejét, lehetőségeit, fontosságát, senki nem nézi le őket.
túl pozitív? te vagy az első,aki ezt mondja...
akár előnynek
is vehetjük, ha egy műfaj léte, helyzete bizonytalan, több lehetőség jut az alkotónak.
de sztem mindegy, igazából az számít, mennyi alkotóereje van annak, aki létrehoz valamit, az eddigi létezőkkel szemben.
a pszichodzsánkiban is látok feszülő erőt, de pl. az első történet főhőse mintha azt akarná bizonyítani, hogy ő ahol tud, segít. de ez már komikussá teszi a figurát.
lehetne ebből kihozni egy punk-paródiát is akár. vagy valami mást. érdemes lenne továbbfejleszteni.
lala
A Dzsánkiban az első sztori csak próba jellegű, nem véletlenül Intro a címe. Nem akartunk vele semmit, csak valami hangulatot teremteni, és megnézni, működik-e a közös munka. Ezért üt el annyira a többitől. Egyébként a másik kettő is csak kísérletezésnek indult, de aztán a végére annyi időt és energiát öltünk az egészbe, anélkül, hogy bármi visszajelzést kaptunk volna (hiszen titokban készült), hogy már nem akartunk tovább ülni rajta. A Dzsánki ennél tartalmasabb valami lesz, mint ahogy most kinéz, a történet íve István fejében már ki van dolgozva - de nem olyan irányba tart, amilyet te javasolsz. (Szerinted Dr. Manhattan is csak paródiaként működne!)
Engem különösebben nem érdekel amúgy, hogy a képregény nem számít bele a magaskultúrába, vagy hogy underground - én tudom, amit tudok, jelesül, hogy a képregény van olyan összetett, árnyalt, mély kifejezőerővel rendelkező és jelentős valami, mint az irodalom, a filmművészet vagy a fotográfia. Csak néha szeretném, ha mások is így gondolnák, ha természetes dolog lenne kézbe venni egy képregényt. A küzdelem persze jó dolog, és nem csak akkor, amikor még bizonytalan valaminek a jövője. Szerintem.
Megjegyzés küldése