Ezt csak tegnap vettem észre: Lénárd Laci írt
egy nosztalgikus hangvételű bejegyzést a blogján a régi-új Pókember képregényről, amit a közelmúltban indított el a Kingpin Kiadó. Mint valaki, aki a saját képregényes munkásságát nem a szuperhősképregények keretei közt képzeli el, azt meg kifejezetten ártalmasnak találja, hogy a médium és a zsáner közt annyira erősek az asszociációs viszonyok, értelemszerűen nem nagyon veszek ilyen jellegű kiadványokat - de a fenébe is, lehet, hogy ebbe még én is belelapoznék. Laci helyettem is megfogalmazza, miért:
"Ez az én igazi világom, az új-régi kiadvány. Egyszer-egyszer belebújni a
régi időkbe, a régi hangulatba, megtudni, mi hol szakadt félbe és
miért. A szálak elvarrásával járó felismerések, és ezek a réges-régi, de
jobbnál-jobb klasszikus Pókember-rajzok, ez a kihúzás, ez a
vonalvastagság, ez a színezés, ez a Manhattan, ez a perspektíva, ez a
panelezés, ez a minden, ez az én Pókemberem."
Kár tagadni: mivel ezeken a képregényeken nőttem fel, mindig is lesz számukra hely a szívemben. És mint arra Laci találóan rámutat, nem számít, olvastam-e az összes történetet, az esztétikájuk alapján a még soha nem látottakat is régi ismerősként tudom üdvözölni.
Érdekes ez a nosztalgia dolog, főleg mivel nem csak a régi füzetek lapozgatására korlátozódik. Nem emlékszem már, melyik interjúban olvastam, hogy Felvidéki Miki a
Némajáték készítésekor oldschool szuperhősös képregényeket szkennelt be, hogy kilophassa belőlük a színeket, és hogy tartani tudja magát a színskálájukhoz (lásd a képet jobbra, amit a blogjáról szedtem). (Lehet, hogy nem is mondott ilyet sehol - vagy csak nekem -, viszont ha én találtam ki, hát elég jó ötleteim vannak. Majd hátha megerősít kommentben.) Az viszont határozottan előttem van, ahogy Lakatos István arról beszél, nagy álma egy olyan B-kategóriás képregényt összehozni, ami szándékosan régi fajta papírra van nyomva, az ára pedig mindössze pártíz forint, mint a régi képregényeké - mármint amennyibe azok kerülnének, ha számszerűleg ragaszkodnánk a borítón feltüntetett összeghez, és nem lenne olyan a világon, hogy infláció. Nem vagyok közgazdász, nem tudom, minek nevezik ezt - mifelénk művészi gesztusnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése