BÚÉK

Két kedvenc panelem a Yellow Spots-albumról. A pulis rajz elkészítése után rákattantam az ilyen pár színárnyalatos rajzokra. Csőváz 2012!

És igen, az ott az, aminek látszik!

Ecsém

Boldog Karácsonyt!

Karácsonyi ajándékba készült ez a rajz a Dolly Roll két tagjáról. A sietségből adódó néhány apróbb gixere ellenére fogadjátok ti is szeretettel! :)

Direkt

Ha már úgyis mindenki közzé teszi a sajátját: ez egy puli Haránt Artúrék Direkt Fanzinjának következő számából, ami valszeg jövőre jelenik meg. Mindössze két szín árnyalataiból áll, sötétkékből és korall vörösből.

Sketching

Csak egy pár perces skicc tegnapról egy Sara Sampaio-fotó alapján. Nem hasonlít (mer' ronda), de nem is az volt a lényeg.

Koncertplakát alap

Where Do Ideas Come From?

Letölthető a 35. Műút a képregényemmel! (54. oldaltól)
Klikk a képre!

Sleeping wifey

Kifogytam a címekből

 Nemtom ki ő, de szimpatizálok vele.

És egy Batman, ha már képregényes blog.

Még egy

A YS belső borítójának egy figurája step by step.

Making of

Yellow Spots: AgylebenyFlört

Na, hát ez is megjelent végre! Ideje volt, bizonyos előre nem látott történések miatt ugyanis fél évet csúszott. De ím itt van a Yellow Spots első nagylemeze, nekem meg az első profi minőségű képregényes kiadványom.

Tegnap óta már nekem is van belőle, nagyon frankó a cucc. Úgy kell elképzelni, hogy ez egy nagyjából DVD méretű, kemény fedeles kiadvány, a borító belső felén cédével, és egy beragasztott képregényfüzettel, ami valójában egy képregényes szövegkönyv az album számaihoz. Tíz szám van az albumon (plusz egy intro meg egy outro, ill. 3 bónusz szám), ami összesen 12 oldal színes-szagos képregényt jelent, mert ezek közül kettő dupla oldalas. De minek is pofáztam annyit a kinézetről, íme két kép.

Végül három szám nem került rá az albumra, amikhez pedig szintén készült képregény. Ezek közül kettő (egyik a már itt bemutatott Mazochista tangó) elméletileg a következő lemezen lesz majd hallható/látható (hja, nem véletlen az az egyes ott a borító bal sarkában), egy viszont örökre elvész a süllyesztőben, hacsak én nem posztolom -- mondjuk itt és most. Legyen ez amolyan kedvcsináló és iránymutató a képregények vizualitása tekintetében (bár azt el kell mondanom, nagy gondot fordítottam rá, hogy az összes számhoz eltérő rajzstílust és panelezést használjak, szóval vannak itt apróbb csavarok). (Ó és még mindig jobb klikk / megnyitás új lapon kell ahhoz, hogy a blogspoton a képeket teljes méretben látni lehessen.)

Elképzelhető, hogy a következő pár napban rakok még fel dolgokat ezzel kapcsolatban, szóval érdemes visszanézni!

Update: Most kaptam a hírt, hogy lehet ám, hogy mégiscsak rajta lesz ez a szám is a köv. albumon. Király.

Füzetes firkák no. akárhány

Ideje megint ideömleszteni az órai cuccost.

Antonioni.

Ő egy amolyan Dorian Gray. Bár a könyv sajnos nem győzött meg.

Casablanca?

Nem, de a csaj véletlenül hasonlít.

Exkluzív doodle

Tesztrajzot is készítettem a most megjelent képregényemhez. Pár perc alatt dobtam össze, és csak a színezést mértem le rajta. Az öreg csóka meg a széke persze tök rossz helyen van, de hát kompozíciós szempontok is vannak a világon.

Szkecsbuk

Friss megjelenés

Megjelent az új Műút, benne 8 oldalnyi képregénnyel tőlem. Ez most színes, ami egyeseknek meglepő is lehet. Szerintem nagyon tetszetős lett, bár picit sötétebb, mint terveztem, de nem vészes. Íme a borító, és néhány kép ízelítőnek, amiből az egyik már járt itt a blogon korábban (a szöveget kiszedtem, úgyse lenne önmagában értelme).

Keressétek irodalomtól nem idegen helyeken, pl. az Írók boltjában!

A YS folytatása?

A Gutting Revue honlapjára készítettem ezt a rajzot, sztem nem lett rossz.

Ne kérdezzétek, miért rajzoltam,

mert nincs oka.

Egy panel

a készülő, Műútba szánt képregényemből.

A horror színei

A legutolsó posztban említettem, hogy a nosztalgia a régi képregények színvilága iránt nem egyszer arra sarkallja a képregényalkotót, hogy megpróbálja reprodukálni azt a saját munkáiban. Azóta eszembe jutott ám, hogy én is csináltam már hasonlót, csak picit más indíttatásból, viszont azt még éppenséggel senki nem látta. Az egyik Yellow Spots-dalszöveg egyoldalas képregényváltozatánál az itthon a Vertigo antológiákban megjelent Hellblazer-sztorik imitálására törekedtem a színezésben. Illetve nem csak abban, mert a panelezést is próbáltam ellesni, meg más tekintetben is igyekeztem horroros benyomást kelteni (egyedül John Ridgway rajzait nem majmoltam, úgyse lehet). Mindebből nem sok látszik ezen a részleten - a teljes oldal sokkal izgalmasabb lenne -, de annyi azért igen, amennyi ehhez a témához elegendő. A kivágat még így is megmutat ezt-azt a környező panelekből:

És hogy legyen összehasonlítási alap, így néz ki egy panel a mi John Constantinunkkal:

Meg vagyok róla győződve, hogy ez a földöntúli színezés nagyban hozzájárul a történetek nyomasztó hangulatához. Egyszerű, de nagyszerű.

Mások viselt dolgai

Ezt csak tegnap vettem észre: Lénárd Laci írt egy nosztalgikus hangvételű bejegyzést a blogján a régi-új Pókember képregényről, amit a közelmúltban indított el a Kingpin Kiadó. Mint valaki, aki a saját képregényes munkásságát nem a szuperhősképregények keretei közt képzeli el, azt meg kifejezetten ártalmasnak találja, hogy a médium és a zsáner közt annyira erősek az asszociációs viszonyok, értelemszerűen nem nagyon veszek ilyen jellegű kiadványokat - de a fenébe is, lehet, hogy ebbe még én is belelapoznék. Laci helyettem is megfogalmazza, miért:

"Ez az én igazi világom, az új-régi kiadvány. Egyszer-egyszer belebújni a régi időkbe, a régi hangulatba, megtudni, mi hol szakadt félbe és miért. A szálak elvarrásával járó felismerések, és ezek a réges-régi, de jobbnál-jobb klasszikus Pókember-rajzok, ez a kihúzás, ez a vonalvastagság, ez a színezés, ez a Manhattan, ez a perspektíva, ez a panelezés, ez a minden, ez az én Pókemberem."

Kár tagadni: mivel ezeken a képregényeken nőttem fel, mindig is lesz számukra hely a szívemben. És mint arra Laci találóan rámutat, nem számít, olvastam-e az összes történetet, az esztétikájuk alapján a még soha nem látottakat is régi ismerősként tudom üdvözölni.

Érdekes ez a nosztalgia dolog, főleg mivel nem csak a régi füzetek lapozgatására korlátozódik. Nem emlékszem már, melyik interjúban olvastam, hogy Felvidéki Miki a Némajáték készítésekor oldschool szuperhősös képregényeket szkennelt be, hogy kilophassa belőlük a színeket, és hogy tartani tudja magát a színskálájukhoz (lásd a képet jobbra, amit a blogjáról szedtem). (Lehet, hogy nem is mondott ilyet sehol - vagy csak nekem -, viszont ha én találtam ki, hát elég jó ötleteim vannak. Majd hátha megerősít kommentben.) Az viszont határozottan előttem van, ahogy Lakatos István arról beszél, nagy álma egy olyan B-kategóriás képregényt összehozni, ami szándékosan régi fajta papírra van nyomva, az ára pedig mindössze pártíz forint, mint a régi képregényeké - mármint amennyibe azok kerülnének, ha számszerűleg ragaszkodnánk a borítón feltüntetett összeghez, és nem lenne olyan a világon, hogy infláció. Nem vagyok közgazdász, nem tudom, minek nevezik ezt - mifelénk művészi gesztusnak.

Semmi extra

No. Eltűntem, mert el szoktam tűnni. De mindig visszatérek, akkor is, ha nincs különösebb mondanivalóm. Ez a nyár megint olyan, hogy szinte hiába is kezdődött el, mindjárt vége van teljesen, és bár mindig azzal indulok neki az ilyen szünidőknek, hogy "most aztán lesz időm bőven, összehozok valami komolyat", legtöbbször azon kapom magam, hogy beköszöntött az ősz, és az asztalomon konkrétan nulla darab új munka hever.

Hát ez most talán másként lesz - még a télen félálomban megígértem a Műútnak, hogy készítek nekik valami képregényt, és mivel ezt sajnos nem felejtették el, muszáj leszek állni a szavam, plusz tartani a meglehetősen rövid határidőt. Utálom magam, amiért ilyen helyzetekbe keveredek, és az egészet csak magamnak köszönhetem. De nézzük a jó oldalát: lesz újabb képregény tőlem, akárhogy is sikerül. Majd ha már megvan belőle annyi, hogy biztosan kijelenthetem, el fog készülni, esetleg posztolok belőle valamit ide is. Mert jelenleg nem sok választ el attól, hogy úgy tegyek, mint Al Columbia, aki miután átvette a stafétát Bill Sienkiewicz-től az Alan Moore-féle Big Numbers rajzolásában, megsemmisítette elkészült oldalait, és beleveszett az éjsötét éjszakába. Persze neki egészen más oka volt erre.

Addig is, amíg én a rajzasztal fölött görnyedek, tegyetek egy kört Felvidéki Miki blogján, aki állítólag hamarosan néhány tutorialt is bemutat legújabb képregényével, a Papp Laci - A londoni olimpia bajnokával kapcsolatban. Igaz is, ha még nem tettétek, ugorjatok le az újságárushoz a füzetért, remek kis cucc! És az a körülmény, hogy újságárusoknál is kapható, még különlegesebbé teszi. István barátom kritikát is írt róla, itt elolvashatjátok.

Logó

A Yellow Spots zenekar némileg átalakult: az alapító dobost leszámítva a többiek Gutting Revue néven folytatják. De azért YS is lesz még, csak más felállásban, ami jó hír, mert van rá esély, hogy így a képregények is megjelennek majd. Na mindegy, a lényeg itt, hogy természetesen én csináltam az új logót. Mivel az együttes zenéje besorolhatatlan, többféle stílust olvaszt magába, plusz a név is kicsit disszonánsan cseng, a logónak is "vegyes köretnek" kellett lennie.

A tagok ragaszkodtak ehhez a játékbabás fílinghez, meg hogy a betűk egy része köldökzsinórszerűen tekeredjen. A legjobb megoldásnak még mindig ez a kör alakú elrendezés tűnt, hogy az egyes elemek ne üssenek el egymástól annyira. Persze a végeredmény így is kicsit furának hat (arról nem is beszélve, hogy a nők valamiért sikítófrászt kapnak ettől a félig valódi, félig mű babától), de ez valahol cél is volt. Szokni kell egy kicsit, mint annyi más dolgot.

A piros körvonalas és a színes a kedvencem.

A feleségem, Szaffi

Amikor összejöttünk, éppen totálisan benne voltam a Blosszában, és nehezen volt hihető, hogy belefér még egy barátnő is az időmbe. Nos, természetesen belefért, hiszen néha ő rajzolta meg a stripemet helyettem (ez persze hazugság :)):

Ami igazán fejtörést okozott eleinte, az az volt, hogy mi módon vezessem őt be a stripbe. A Blossza háromnegyedénél jártam, és korábban egy sor/kép említés nem volt róla. Egy olyan stripet meg semmiképpen sem akartam, ami arról szól, hogy jeee, van egy csajom. Szóval először rafinált módon csak a háttérben helyeztem el (a bal oldali hölgy lenne ő, és ezen az estén jöttünk össze),

majd fokozatosan több szerepet adtam neki. Mint egy karakternek.

Ez az előbbi amúgy a kedvenc rajzom róla. Totál fejből csináltam, és pár vonalban sikerült olyan pontosan megragadnom az alakját, hogy azt azóta sem tudtam überelni. Sőt, azóta lassú hanyatlás jelentkezett az ábrázolásában. Ez például még egész jó, bár nem annyira hasonlít (a kedvessége azért átjön):

Rá kellett viszont jönnöm, hogy nem tudom őt közepes mértékben stilizálni, mert különböző szögekből egészen más az arca, és hiába emelek ki valamit, máshonnan nézve az már nem igaz rá. Ha magamról van szó, csak rajzolok egy krumpliorrt, egy kis szakállat, két pontszemet, meg egy torzonborz félpunk frizurát, azt kész. Az ő attribútumai viszont (amúgy szerencsére) egészen mások, és jobban érvényesülnek kicsiben, amikor a testbeszéd is rájuk segít, mint a fentebb mutatott végletesen minimál rajznál. Mert ha elkezdem kidolgozni, sosem ő lesz belőle. Csak ha tényleg nagyon kidolgozom, de azt meg nem teszem, mert gyűlölök ábrázolni. Az utóbbi időben egyébként a fénykép alapú rajzaim sikerültek róla a legjobban, mint például az előző posztban mutatott csókolózós rajz. A szintén ott látható poénos, kicsit blosszás stílusú meghívón viszont képtelen voltam megrajzolni őt szemből, úgyhogy két nap eredménytelen próbálkozás után hagytam az egészet a fenébe, és inkább belelógattam a haját az arcába. A legjobb ötletek néha kétségbeesésben jönnek.

Itt tartunk most. Vajon mihez kezdek legközelebb?

Am I married, or what?

Szóval megnősültem! Sőt, ami azt illeti, kétszer is!

Hogy miért? Nos, a frigyre lépés természetesen szerelemből történt, a kétféle esküvő ellenben azért, hogy kiélhessük a pankos énünket is Szaffival. Az elsőre csak a rokonság volt hivatalos, a másodikra csak a nagyon szűk baráti kör. És természetesen én gyártottam mindkettőhöz a meghívót. :)

Ezt a "hivataloshoz",

ezt pedig a bolondoshoz, amin egyébként egy jó barátunk "adott minket össze" egy kertészet kertjében, további jó barátok pedig zenéltek, rendezkedtek, vagy más módon vették ki a részüket a buliból.

Órai skicc a tanárról, picit feljavítva

My very first comic book

Úgy rémlik, ez volt az első képregényem, és nem csak Pókemberből. Mára már csak ennyi maradt belőle...

Egy mátrai kiránduláson kaptam hét éves koromban (pont mielőtt általános elsőbe léptem, szóval még nem tudtam olvasni), és annyira megtetszett nekem a figura, meg a képregény maga, hogy a Kékestetőre menet állítólag behisztiztem, hogy én csak akkor megyek tovább, ha vesznek nekem még egy számot (mit tudtam én, hogy havonta csak egyet adnak ki). Nagy találkozás volt, azt hiszem. Megeshet, hogy korábban is láttam már képregényeket, talán akadt is otthon egy-kettő, de ha így volt, nem emlékszem, hogy bármelyik is hasonló lelkesedést váltott volna ki belőlem. Meg aztán előttem van egy nagyon élénk kép, ahogy Mária, apám felesége olvassa nekem a buborékokba írt szöveget, miközben én a képeket bogarászom nagy áhítattal.

Persze már jó ideje nem olvasok szuperhősös képregényeket, de még mindig nosztalgiázva nyitom ki ezeket a régi füzeteket. Úgy tűnik, az ember tényleg gyerekkorában köt életre szóló barátságot a képregénnyel, ha köt egyáltalán. Ez mondjuk nem baj, de sok mindent megmagyaráz.