A deszka és a comic book

Egy dolog nagyon fel tud bosszantani a képregényekben: ha a rajzoló nem tud gördeszkát rajzolni. Mert a legtöbb nem tud. Autót, házat, biciklit, számítógépet, istennyilát persze gond nélkül, de mikor gördeszkát kéne, szinte mindegyik profi elvérzik (ráadásul nem csak a képregényrajzolók, ha igazságos akarok lenni). És ez nekem, gördeszkás múlttal rendelkező embernek, igencsak fáj.
Még régen, amikor sokkal kezdetlegesebb volt a rajztudásom, és embereket semmilyen szempontból nem tudtam arányosan rajzolni, szóval még akkor is volt egyetlen dolog, amit álmomból fölriasztva is nyomban papírra tudtam vetni hibátlanul: a gördeszka. Ugyanis jó három-négy évig csak a gördeszkázásnak éltem.
De tovább menve: a képregényrajzolók nem csak gördeszkát, hanem gördeszkást sem tudnak rajzolni a legtöbb esetben. Az, hogy milyen egy figura testtartása, mikor a deszkán áll, elég fontos a hiteles képi megjelenítés szempontjából, legtöbbször mégis háttérbe szorul. Elég egyértelmű: ezeket a dolgokat senki nem figyeli meg elég alaposan.
Itt van egy kép egy régi ('96-os) Superman és Batmanből, amin éppen Robint látjuk álruhában közlekedni egy kertvárosi részen (mert ugye egy tipikus amerikai fiatal gördeszkázik, ezek szerint).Mikor ezt vettem, még nem deszkáztam, de talán ennek kapcsán ért először kisebb sokkhatás, mikor újra belelapoztam. A mozdulat görcsös (bár meg kell hagyni, lehetne sokkal rosszabb is!), a gördeszka meg egyenesen nevetséges (már pusztán akkor is, ha összevetjük a perspektíváját a háttér perspektívájával).
Most lássunk két panelt egy '98-as Pókemberből, amelyet Mark Bagley rajzolt. A szőke srác Pókembert követi a városon át, és hogy gyorsan utolérje, gördeszkával ered utána.

A második képen elhűlök. Ez nem gördeszka, hanem guruló fotel! Ekkora tail-t (a deszkalap hátsó, felívelő része) rajzolni egy pici deszkának! A mozdulat ismét érdekes: valójában nem is a földön száguld, hanem a levegőben röpül a srác, mint holmi Ezüst Utazó.
De nézzük ezt a képkockát, szintén Bagley-től, ám ezúttal az Ultimate Spider-Man 23. számából, mely aztán végképp fölteszi a koronát bejegyzésemre.Melyik irányba is halad ez a gyerek? A mozdulatból egyértelműen arra következtetek, hogy a panel bal oldala felé. A fejtartásából, illetve abból, hogy a tail (a világ minden országában a deck "végét" jelentő felhajtás) a jobb lábánál helyezkedik el, viszont arra, hogy a panel jobb oldala felé. Tehát, mit sikerült Bagley-nek rajzolnia? Egy végtelenül nyakatekert pózt, ami véleményem szerint egy laikus szemét is bánthatja.

Now I'm gonna drop some knowledge, ahogy Barney Stinson mondaná. Sokféle gördeszka van, de én most leszűkítem a skálát két alapvetőre. Az egyik az ún. hal alakú (nem hivatalos elnevezés), vagyis felépítésében leginkább a szörfdeszkákra hasonlító gördeszka (lásd a bal oldali képen). Ilyet (vagyis ehhez nagyon hasonlót) használtak az utcai, illetve a bowl- (betonból öntött, medencére emlékeztető pálya) gördeszkázás aranykorában, mígnem rájöttek, hogy trükközni is lehet a deszkával, ám ehhez minél könnyebb, ruganyosabb, áramvonalasabb, mégis borzasztó nagy teherbírású falapra, valamint jóval kisebb kerekekre és egészen más kialakítású felfüggesztésekre van szükség (a felfüggesztés az a T alakú fém alkatrész, ami a laphoz rögzíti a kerekeket, ugyanakkor a testsúly helyezgetésétől függően lehetővé teszi a manőverezést a gördeszkával). Ez utóbbi már a modern skateboard, amit például az Erzsébet téri meg Kosztolányi téri deszkások hóna alatt láthat a hétköznapi magyar ember, kép jobbra. Mint mondtam, igazi trükköket ezzel a fajta gördeszkával lehet végrehajtani. Ránézésre is megállapítható, hogy direkt arra van kitalálva: a legszembetűnőbb, hogy mindkét végén van felhajtás. Persze ha csak gurulgatni akarunk, arra jó a hal alakú is. És nem mondom, hogy nem lehet vele gyorsan menni vagy ügyesen fodulni, de amit a szőke srác csinál a képen, az enyhe túlzás. Pláne úgy, hogy a történet szerint csak néhány perccel korábban kapta a gördeszkát szülinapjára - tapasztalatból mondom, hogy még kitartó gyakorlás mellett is jó fél év szükségeltetik hozzá, hogy az ember ténylegesen megszokja a deszkát a lába alatt, és akkor még hol van a száguldás, vagy a komolyabb trükkök!
De ezen kívül is fel kéne, hogy tűnjön valami. Azért csak kéne, mert bizony a rajzolónak sem tűnt fel, sőt, úgy általában nem tűnik fel senkinek, nem gondol rá senki. Csak a beavatottak. Kérem szépen arról van szó, hogy vannak jobblábas, és vannak ballábas emberek. Vagy gördeszkás szakkifejezéssel élve: vannak a regularok, és vanna a goofyk. A regularoknak a bal lábuk van elöl a deszkán, tehát jobb lábbal hajtanak, a goofyk pedig fordítva. Ez rengeteg porblémához vezet, mikor páldául egy korlát lecsúszásáról van szó, hiszen míg az egyiknek így, a másiknak úgy kell megközelítenie a korlátot, és bizony a ráhajtási lehetőség sokszor csak az egyiknek kedvez - de ebbe most ne menjünk bele, mellékes. Annyiból azonban mégis fontos, hogy létező dolog, sőt, komoly nézeteltérésekre ad okot gördeszkás körökben ("Te regular vagy? A regularok bénák!"), ám egy laikus számára egészen addig nem tudatosul, hogy ilyen létezik, míg egyszer rá nem áll a haverja gördeszkájára, és az megkérdezi tőle: "Melyik lábaddal hajtasz?".
Ez utóbbi témakör felületes megtárgyalása után rögtön jobban látjuk a problémát: a szőke srácnak az első képen még a jobb lába van elöl a deszkán, a második képen viszont már a bal. És hogy gyorsan megválaszoljak egy sokakban nyilván testet öltő kérdést: természetesen meg lehet tanulni váltott lábbal gördeszkázni (switchnek hívják), jómagam is tudok valamelyest. De ehhez több éves gyakorlat szükséges, mert baromi nehéz, és a kettő soha nem lesz teljesen felcserélhető. Az egyik természetes, a másik begyakorolt - mint a balkéz-jobbkéz esetében. Na persze lehet, hogy a szőke srác egy őstehetség.
Ahogy Jackie Chan is, egészen nyilvánvalóan. Mert ugye nem csak a képregényekben, de a filmekben is átsiklanak e fölött az elég fontos láb-téma fölött. A Városi vadász című filmben Chan bácsit éppen kergetik valamiért, úgyhogy elveszi egy arctól a gördeszkáját, mire elkezdi őt kergetni a többi gördeszkás is. Jackie Channek jól láthatóan semmi köze a gördeszkához, ugyanis úgy áll rajta, hogy mindjárt leesik, de ami a legjobb, hogy egyszer regular, egyszer goofy, aztán megint regular, megint goofy, és így tovább, vágásról vágásra. Persze az ablakon kiugrós résznél (meg később is) oda is van ragasztva a lábához a deszka, ami még külön vicces.

Eddigi életem során egyetlen képregényalkotónál tapasztaltam, hogy konyít valamelyest a témához: Bill Sienkiewicznél. A Big Numbers első számának egyik oldalán egy fiatal fiú gurul hazafelé az utcán - és a jelenet végig következetes! A mozdulatok hitelesek, a gördeszka gördeszkának néz ki (hal alakú, de annak tökéletes).Egyetlen kis bibi van: ezzel a gördeszkával nem lehet olyan nagyot ollie-zni (a sima "ugratást" hívják így), ahogy azt a hetedik kockán látjuk - de mindegy, a mozdulat rendben van ott is, nem zavaró, hogy a realitástól némileg elrugaszkodik. Sienkiewicz utánajárt a dolognak, gyűjtött fényképeket, satöbbi, nagyon helyes. Ahem. Mégegy valami. Csak nem azt látjuk, hogy a második kockán bal lábbal hajt, a többin viszont már ez a lába van elöl? De igen, csakhogy ez megint olyasmi, ami Sienkiewicz jártasságát bizonyítja: az, hogy valaki a támaszkodó lábát a deszka hásó kerékrésze fölé helyezi, és úgy hajt, mint egy goofy (vagy regular), de utána a hajtó lábát előre rakja, és már úgy áll, mint egy regular (vagy goofy), létező jelenség, és amennyire én tudom, mongoose-nak nevezik, de aztán lehet, hogy ez egy hatalmas baromság. Mi annak hívtuk.

Emberek, bejegyzésem tanulsága röviden, két pontban összefoglalva: 1) a képregényrajzolók, mint a példákból láttuk, csak a hal alakú gördeszkát ismerik, de azt se jól, 2) ha valósághű gördeszkázást akartok látni, ne a képregényekben keressétek! Nézzetek inkább deszkás videókat. Mondjuk ezt itt. Ez a srác például profi switch-ben... Meg egyébként is.

Ugyan most még csak a tavasz jön... (remélhetőleg)

Pro és kontra és kontra

A Szegedi Képregényfesztiválon készült ez az összefoglaló videó, amit most belinkelek ide a köretként hozzá tartozó cikkel együtt. (Mivel ezt a linket azóta eltávolították, itt egy youtube-os verzió.) Ez utóbbiból megtudhatjuk, hogy a lúzer képregényrajongók nem is lúzerek, a videóból pedig, amelyben én is dalra fakadok, kiderül, hogy nem tudom, mennyire reális vágy számomra a képregénykészítésből megélni.
Ez utóbbi természetesen szövegkörnyezetéből kiragadott mondatként vágódott bele a nagy interjúcsomagba, én ugyanis nem arról akartam beszélni, hogy profi képregényrajzolóként a piac korlátai miatt nem tudok megélni ebből a munkából, hanem arról, hogy nem vagyok profi képregényrajzoló, ezért nem tudom, mennyire reális arról társalogni egy újságíróval, hogy szeretnék-e ebből megélni. Naná, hogy mindenki szeretne, ugyanis nincs ennél jobb dolog a világon! Milyen hüje kérdés.
Mellesleg a rendezvényről (így három hónap elteltével) annyit mondanék, hogy akármennyire is hatalmas élmény volt, baromira elegem volt a felhajtásból, ami körülöttünk generálódott. Egyszerűen csak lelkes amatőrökként árusítani szerettük volna a pici szerzői képregényünket a sarokban - ehelyett bemutatót tartottunk (ami egyébként jó volt), interjúkat adtunk, a szegedi tévéhíradó bemondója "Kalyber Joe és Pszicho Dzsánki a Somogyiban" mondattal nyitotta a hírblokkot, a mikrofonnal a kezében sétáló hölgy a rendezvényen "Pszicho Dzsánki rajongók a négyes pulthoz!" kiáltással buzdította vásárlásra a látogatókat... A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit tesz a rohadt marketing a legapróbb dologgal is: eszméletlenül és aránytalanul felnagyítja, olyan földön túli dimenziókat ad neki, hogy az ember végül rá sem ismer a saját gyermekére. Az istenit, mi csak egy képregényt akartunk készíteni, és most hirtelen reklámcikkek lettünk, csak mert a "Pszicho Dzsánki" olyan vagányul hangzik, de különben senkinek fogalma sincs róla, hogy mi az! Nem, mert ha tudnák, nem reklámoznák vele a Fesztivált.
Persze az interjúba csak a "van egy hatalmas tűje meg egy Szer nevű dolga, amit ha belő magának, átváltozik" típusú mondataimat vágták be Pszicho Dzsánki jellemzéseként. Hát naná, mi mást? Hát ez nem olyan buta kis szuperhősös dolog BUMMokkal meg AAARRRRGGGGHal meg a szokásos cuccokkal? Nem igazán. Az injekciós tű meg a Szer valóban a képregény elemei és a figura attribútumai közé tartoznak, de egyáltalán nem olyan lényegesek, mint azt egyesek hiszik.
Tehát azt gondolom, ebből a szempontból egyáltalán nem sült el jól a szegedi bemutatkozásunk. Mi nem ezt akartuk, én legalábbis semmiképpen sem - aztán mégis így történt. Engem frusztrált és mérhetetlenül zavart. Csak azt szerettük volna tudni, érdekel-e valakit az alkotásunk, amin rengeteget és hosszú ideig dolgoztunk - ehelyett mire kettőt pislogtunk, már a Szeged Városi Tévének és a szegedindex.hu-nak adtunk interjút, és arról kérdeztek, mi a véleményünk a magyar képregényekről, hogy látjuk a hazai képregénypiac jövőjét és jelenlegi állapotát. Én nyilván nagyon sötéten láttam, ezért az erre vonatkozó fejtegetéseimet egyik interjúba se vágták bele.
Aaarrrrrgghhh, leave me be!

Az utolsó rúgások

Frissítettem az Öngyújtó honlapját: fölkerült a (tavaly áprilisi) harmadik szám. Bár a módszerünk ezidáig az volt, hogy a korábbi lapszámokat csak az új megjelenésének időpontjában tettük elektronikusan elérhetővé, most önkényesen változtattam szokásunkon. Nem igazán hiszem, hogy lesz itt valaha is negyedik szám (túlságosan lusták vagyunk, és különben is mindenki megy a saját feje után, ami nem feltétlenül baj) - ha meg mégis, hát fogalmam sincs, hogy mikor. Viszont kár lenne, ha eddigi próbálkozásainkat elnyelné a feledés... Úgyhogy ha még nem olvastatok nyomtatott Öngyújtót, most rávethetitek magatokat a PDF verziójára.
Egyébként valószínű, hogy a márciusi Képregénybörzére viszünk belőle (már amennyiben standolunk) - a harmadik számból rengeteg van, a másodikból meg olyan tíz darab. Már a Szegedi Képregényfeszten és a Hungarocomixon is árultuk az Öngyit (100 Ft-ért) az asztalunknál, és az volt a tapasztalatunk, hogy folyóirat mivolta ellenére majdnem olyan jól fogy, mint a PDzs. Na persze ez a mondat a PDzs eladási statisztikáinak ismeretében egészen máshogy fest...

Aww yeeeah!!!

Karácsonyi ajándékom másfél hónapos csúszással megérkezett!Az Alec omnibusz (melyről korábban már írtam itt a blogon) olyannyira kelendő portékának bizonyul, hogy több kört kellett futnia a nagykernek, mire be tudta szerezni (legalábbis ezzel hitegettek). Meg csúszott is elég sokat a megjelenése.
Hát elég masszív, az biztos. Annak idején a V for Vendetta számított a legvastagabb képregényemnek, és így most fura, de mikor megvettem a Watchment, még láttam a hosszúságukban megnyilvánuló minimális különbséget. Aztán a polcomra került a Fom Hell, és hirtelen mindkét mű térbeli dimenziói jelentéktelenné váltak. És most itt az Alec. Sürgősen meg kell erősítenem az ágyam fölötti képregénypolcom faszerkezetét, ha nem akarom, hogy szétrepedjen a súlya alatt.Bele is lapoztam a kötetbe a kedvetekért, íme, körülbelül így néz ki belülről (elég vegyes stílusú, tekintve, hogy csaknem harminc év termését foglalja magába).Szép estét!

The Fate of the Librarian 5

Elérkeztünk az újév első könyvtáros sztripjéhez. A sorban ez az ötödik. Az előzőekhez képest igencsak más lett a dolog rajzilag - nem tudom, így marad-e, de most úgy érzem, grafikailag az összes közül ez eddig a legjobb.
Sajnos úgy tűnik, az olvasók megemberelték magukat, az utóbbi időben ugyanis jóval kevesebb a poénos szituáció. Szóval nem tudom, mikor jelentkezem ilyennel legközelebb.

Full szoci

Egy 1990-es Filmvilágban találtam ezt a két írást a Tim Burton-féle Batmanről. Óh, a régi szép rendszerváltó idők... mosolyt csalnak az arcomra!

"Who sent the sentinels?"

Supplement to the last post: a long and incredibly detailed essay on Watchmen, titled Who sent the sentinels?, by Andrew Rilstone. It's the best I've ever read, it's almost as astonishing as Watchmen itself. Of course it's in English, so if you don't speak the language, you're in trouble, because I'm never in a million years gonna translate it to Hungarian. So first learn English, then read Watchmen, and then come back here and read this freaking good analysis.
Here are some excerpts:
"Because we read the fragmentary narrative and try to find the pattern - the true story - which makes sens of it, reading the Watchmen is like seeing the world from Rorschach's point of view.
Because we see events simultaneously and non linearly and forced to see connections and parallels between them, reading Watchmen is like seeing the world from Dr. Manhattan's point of view.
And because we keep jumping between viewpoints and trying to perceive meaning in the spaces in between, reading Watchmen is like seeing the world from Ozymandias's point of view.
But in fact, the process of trying to find an overarching story which makes all the fragments make sense; the habit of looking for connections where perhaps none exist, the finding of meaning in the spaces between the images, rather than in the images themselves - this is pretty much the way the dedicated geek has always read everything. Indeed, looking for the meaning in the space between the panels is pretty much what 'reading' a comic means.
So. The real point of Watchmen is not that we read it as Rorschach and Ozymandias and Dr. Manhattan perceive their world. The point of Watchmen is that Rorschach and Ozymandias and Dr. Manhattan perceive their world as if it was a comic book. Which it is."
"In our world, kids read comics about superheroes and wish that they were real. In the world of Watchmen, superheroes are real, so kids read about pirates instead. Hollis Mason described the emergence of superheroes as being like characters escaping from comics and coming to life. The idea of Superman was so powerful that it caused real superheroes to come into being. In order to create his squid monster Ozymandias kidnaps the man who wrote the most frightening comic of all time, gets him to imagine the most frightening monster possible, and persuades everyone on earth to believe that it is real. Like Hooded Justice, the Squid has escaped from comics - from the realm of ideas - into the black and white factual world of newspaper headlines.
Watchmen is about the power of stories, of ideas, of comic books. Bernard, the comic book reader, is it's hero. He has in his hands the grand key to the whole story, and he couldn't care less. In the middle of this great insane complicated game the comic book fan is the voice debunks the whole exercise. 'Lotta people called Bernard, man. Don't signify nothing.'"

I had a long argument yesterday with one of my colleagues over a glass of beer about the Watchmen movie. Hopefully, after reading the text, you will never argue with me about it. But this is not why I think that every fan of Watchmen should read this essay. So please do yourselves a favour and read it.

"Hősök köpeny nélkül"

A Képregeny.net-re fölkerült egy elég hosszú és nagyon jó kis féltanulmány a Watchmenről, amit csak most vettem észre. Bár elég sok mindent hiányolok belőle, és néhány ponton a megállapításaival apróbb (de tényleg elhanyagolható) problémáim vannak (leginkább nyilván azért, mert a cikk írójának nem volt ideje/helye kifejteni), azért viszonylag mélynek és korrektnek tartom (sok lényeges dolgot összeszed), és mindenkinek bátran ajánlom elolvasásra, pláne azoknak, akik ismerik a művet. A többiek számára akadhat benne spoiler, úgyhogy csak mértékkel. Katt a képre.

Nosztalgia

Csodálatos módon vannak a nagyon régi rajzaim közt olyanok, amikre még most, 2010 február elsején is rá bírok nézni. Ez itt konkrétan 2006-os, és hihetetlen, de valamiért még ma is megragad engem. Pedig az a furcsa satírozás (ami persze tök értelmetlen, nekem mégis bejön) helyenként elég béna, és hát nem is anatómia versenyre készültem (mint ahogy sosem), mégis: van valami ebben a végtelenül stilizált, pár vonalas nőalakban, ami arra késztet, hogy szeressem ezt a rajzot. Már nem tudom, hogy jött létre anno (azon kívül, hogy papír+ceruza), de valószínűnek tartom, hogy a végletekig szerelmes voltam...
Na, és ha már úgyis ennyi nő volt itt a blogon az utóbbi időben, ez az egy még igazán elfér.