Pro és kontra és kontra

A Szegedi Képregényfesztiválon készült ez az összefoglaló videó, amit most belinkelek ide a köretként hozzá tartozó cikkel együtt. (Mivel ezt a linket azóta eltávolították, itt egy youtube-os verzió.) Ez utóbbiból megtudhatjuk, hogy a lúzer képregényrajongók nem is lúzerek, a videóból pedig, amelyben én is dalra fakadok, kiderül, hogy nem tudom, mennyire reális vágy számomra a képregénykészítésből megélni.
Ez utóbbi természetesen szövegkörnyezetéből kiragadott mondatként vágódott bele a nagy interjúcsomagba, én ugyanis nem arról akartam beszélni, hogy profi képregényrajzolóként a piac korlátai miatt nem tudok megélni ebből a munkából, hanem arról, hogy nem vagyok profi képregényrajzoló, ezért nem tudom, mennyire reális arról társalogni egy újságíróval, hogy szeretnék-e ebből megélni. Naná, hogy mindenki szeretne, ugyanis nincs ennél jobb dolog a világon! Milyen hüje kérdés.
Mellesleg a rendezvényről (így három hónap elteltével) annyit mondanék, hogy akármennyire is hatalmas élmény volt, baromira elegem volt a felhajtásból, ami körülöttünk generálódott. Egyszerűen csak lelkes amatőrökként árusítani szerettük volna a pici szerzői képregényünket a sarokban - ehelyett bemutatót tartottunk (ami egyébként jó volt), interjúkat adtunk, a szegedi tévéhíradó bemondója "Kalyber Joe és Pszicho Dzsánki a Somogyiban" mondattal nyitotta a hírblokkot, a mikrofonnal a kezében sétáló hölgy a rendezvényen "Pszicho Dzsánki rajongók a négyes pulthoz!" kiáltással buzdította vásárlásra a látogatókat... A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit tesz a rohadt marketing a legapróbb dologgal is: eszméletlenül és aránytalanul felnagyítja, olyan földön túli dimenziókat ad neki, hogy az ember végül rá sem ismer a saját gyermekére. Az istenit, mi csak egy képregényt akartunk készíteni, és most hirtelen reklámcikkek lettünk, csak mert a "Pszicho Dzsánki" olyan vagányul hangzik, de különben senkinek fogalma sincs róla, hogy mi az! Nem, mert ha tudnák, nem reklámoznák vele a Fesztivált.
Persze az interjúba csak a "van egy hatalmas tűje meg egy Szer nevű dolga, amit ha belő magának, átváltozik" típusú mondataimat vágták be Pszicho Dzsánki jellemzéseként. Hát naná, mi mást? Hát ez nem olyan buta kis szuperhősös dolog BUMMokkal meg AAARRRRGGGGHal meg a szokásos cuccokkal? Nem igazán. Az injekciós tű meg a Szer valóban a képregény elemei és a figura attribútumai közé tartoznak, de egyáltalán nem olyan lényegesek, mint azt egyesek hiszik.
Tehát azt gondolom, ebből a szempontból egyáltalán nem sült el jól a szegedi bemutatkozásunk. Mi nem ezt akartuk, én legalábbis semmiképpen sem - aztán mégis így történt. Engem frusztrált és mérhetetlenül zavart. Csak azt szerettük volna tudni, érdekel-e valakit az alkotásunk, amin rengeteget és hosszú ideig dolgoztunk - ehelyett mire kettőt pislogtunk, már a Szeged Városi Tévének és a szegedindex.hu-nak adtunk interjút, és arról kérdeztek, mi a véleményünk a magyar képregényekről, hogy látjuk a hazai képregénypiac jövőjét és jelenlegi állapotát. Én nyilván nagyon sötéten láttam, ezért az erre vonatkozó fejtegetéseimet egyik interjúba se vágták bele.
Aaarrrrrgghhh, leave me be!