2010. február 17., szerda

Pro és kontra és kontra

A Szegedi Képregényfesztiválon készült ez az összefoglaló videó, amit most belinkelek ide a köretként hozzá tartozó cikkel együtt. (Mivel ezt a linket azóta eltávolították, itt egy youtube-os verzió.) Ez utóbbiból megtudhatjuk, hogy a lúzer képregényrajongók nem is lúzerek, a videóból pedig, amelyben én is dalra fakadok, kiderül, hogy nem tudom, mennyire reális vágy számomra a képregénykészítésből megélni.
Ez utóbbi természetesen szövegkörnyezetéből kiragadott mondatként vágódott bele a nagy interjúcsomagba, én ugyanis nem arról akartam beszélni, hogy profi képregényrajzolóként a piac korlátai miatt nem tudok megélni ebből a munkából, hanem arról, hogy nem vagyok profi képregényrajzoló, ezért nem tudom, mennyire reális arról társalogni egy újságíróval, hogy szeretnék-e ebből megélni. Naná, hogy mindenki szeretne, ugyanis nincs ennél jobb dolog a világon! Milyen je kérdés.
Mellesleg a rendezvényről (így három hónap elteltével) annyit mondanék, hogy akármennyire is hatalmas élmény volt, baromira elegem volt a felhajtásból, ami körülöttünk generálódott. Egyszerűen csak lelkes amatőrökként árusítani szerettük volna a pici szerzői képregényünket a sarokban - ehelyett bemutatót tartottunk (ami egyébként jó volt), interjúkat adtunk, a szegedi tévéhíradó bemondója "Kalyber Joe és Pszicho Dzsánki a Somogyiban" mondattal nyitotta a hírblokkot, a mikrofonnal a kezében sétáló hölgy a rendezvényen "Pszicho Dzsánki rajongók a négyes pulthoz!" kiáltással buzdította vásárlásra a látogatókat... A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit tesz a rohadt marketing a legapróbb dologgal is: eszméletlenül és aránytalanul felnagyítja, olyan földön túli dimenziókat ad neki, hogy az ember végül rá sem ismer a saját gyermekére. Az istenit, mi csak egy képregényt akartunk készíteni, és most hirtelen reklámcikkek lettünk, csak mert a "Pszicho Dzsánki" olyan vagányul hangzik, de különben senkinek fogalma sincs róla, hogy mi az! Nem, mert ha tudnák, nem reklámoznák vele a Fesztivált.
Persze az interjúba csak a "van egy hatalmas tűje meg egy Szer nevű dolga, amit ha belő magának, átváltozik" típusú mondataimat vágták be Pszicho Dzsánki jellemzéseként. Hát naná, mi mást? Hát ez nem olyan buta kis szuperhősös dolog BUMMokkal meg AAARRRRGGGGHal meg a szokásos cuccokkal? Nem igazán. Az injekciós tű meg a Szer valóban a képregény elemei és a figura attribútumai közé tartoznak, de egyáltalán nem olyan lényegesek, mint azt egyesek hiszik.
Tehát azt gondolom, ebből a szempontból egyáltalán nem sült el jól a szegedi bemutatkozásunk. Mi nem ezt akartuk, én legalábbis semmiképpen sem - aztán mégis így történt. Engem frusztrált és mérhetetlenül zavart. Csak azt szerettük volna tudni, érdekel-e valakit az alkotásunk, amin rengeteget és hosszú ideig dolgoztunk - ehelyett mire kettőt pislogtunk, már a Szeged Városi Tévének és a szegedindex.hu-nak adtunk interjút, és arról kérdeztek, mi a véleményünk a magyar képregényekről, hogy látjuk a hazai képregénypiac jövőjét és jelenlegi állapotát. Én nyilván nagyon sötéten láttam, ezért az erre vonatkozó fejtegetéseimet egyik interjúba se vágták bele.
Aaarrrrrgghhh, leave me be!

3 megjegyzés:

Pásztor Tamás írta...

haha, ezen a videón Nihil interjúján mindig nagyot pörgök :)

Mráz István [Space] írta...

Veled vagyok! Én is elég hüjén (sic!) éreztem magam, és emlékszel erről sokat is beszéltünk. Nincs nekem bajom az interjúzással, nincs bajom azzal ha kikérik a véleményem, sőt talán még azzal sem lenne bajom ha a jó ügy érdekében felhasználják reklámként amit csinálunk/csinálok (bár ezutóbbit biztosan ezerszer meggondolnám minden esetben). A probléma itt azzal van, hogy csak a név hangzása miatt választották ezt a dolgot. Nem tudták mi van mögötte (se az egyébként kedves szervezők, akiknek egyébként sok mindent köszönök, se a médiák), és nem is igen akarták tudni. Egy név voltunk. Kampány név. Valami menő. Nem volt fontos, hogy mi van a dolog mögött. Mi képregényt akartunk árulni, és bemutatkozni. Interjút adni, hirdetni velünk? Mégis miért? Még se célközönségünk, se nevünk, semmit nem tudni rólunk. Mintha közismertek volnánk. Nem hogy a gyerekére nem ismer az ember de saját magára sem. Interjút kérnek tőled és a többi ember nem érti, hogy miért, mert ők tudják, hogy ki vagy... úgy éreztem magam mintha becsaptam volna őket, mintha hazudtam volna nekik. A dolog nem volt megérdemelt. Legalábbis a részemről így érzem. Nem magam miatt féltem, hanem sokkal inkább PDZS miatt, hogy vele mi lesz, nehogy stigmatizálják szegényt, és erről csak én tehetek... mert hazudtam, mert másnak mutattam, magam, mint aki vagyok. Belementem ebbe a játékba, aminek több veszélye volt, mint előnye. Nem baj az interjú, csak had legyek az, aki vagyok, ne kelljen szerepet játszani!

Névtelen írta...

a médiáról megvan

a véleményem, ki se kell fejtenem.

nyilván új. érdekes arcokra volt szükségük meg hangzatos mondatokra. most éppen ti szállítottátok ezeket.

sztem a média le van szarva. de az ígéret, amit bennetek megláttak, mégis fontos.

tessék melózni. orrvérzésig.

lala