2010. július 28., szerda

Valamikor februárban

történhetett, hogy Bogyóval (a Blossza olvasóinak ismerős lehet a név és a személy: ő a kedvenc könyvtáros kolléganőm) jó szokásunkhoz híven elmentünk sörözni, majd másnap (vagy harmadnap, már nem emlékszem) ezt a kétpaneles képregényt kanyarítottam az esetből.Ez a rajz némileg feledésbe merült azóta, de most nyilvánossá teszem. Hiszen ez a Blossza előfutárának is tekinthető, ha úgy vesszük. Bár önmagában ezzel a két kockával semmiféle távoli tervem nem volt, nagyobb koncepció húzódott meg a dolog mögött, mint az valaha is - ebből a rövid akármiből kiindulva - feltételezhető lenne. Februárban már jó fél éve égett bennem a vágy, hogy a saját életemen alapuló, hosszú, összefüggő képregényt készítsek. De fogalmam sem volt, hogy fogjak hozzá.

Mostanra teljesen nyilvánvaló lett, hogy ez a vállalkozás a napi stripek formájában immár közel három hónapja működő Blossza, ami eddigi életem legnehezebb, ugyanakkor legélvezetesebb és legkreatívabb brainflow-ja. Valószínűleg a legőszintébb is.

De mondom, fél éve még nem volt semmi fogódzóm, ami mentén el tudtam volna indulni, egy ennyire embert próbáló és időigényes projektet pedig a legmerészebb álmaimban sem voltam képes elképzelni önmagam számára. Annyit tudtam, hogy Eddie Campbell művészete az a csúcs, amit nem lehet meghódítani, mégis ki kell tűzni elérendő célként ahhoz, hogy legalább minimális sikerrel járjon az ember - mondjuk juhokat legeltető pásztor válhasson belőle a hegy oldalában. Szó sincs róla, hogy ennek a szintnek akár csak a negyedét elértem volna, de az útjelző még áll, rendületlenül. Útkereső időszakomból ez a kétoldalas, fiktív történet lehet ismerős a komm.hiba olvasóinak, amire pozitív értékeléseket kaptam, és amit próbálkozás szinten még ma is frankónak tartok.

Áprilisban aztán szembetaláltam magam James Kochalka stripjeivel, és egyszeriben meglett a módszerem is. Úgy éreztem, nincs mese, nekem is ezt kell csinálnom, akármennyire nyúlás, akármennyire fárasztó, akármennyire lélekölő. A május elsején beindított stripek előfutára ez a három kockás szösszenet volt, amit hirtelen felindulásból követtem el, és ami nem tartozik a hivatalos kontinuitásba, egyfelől mert két nap leforgása alatt rajzoltam, másfelől mert rajzstílusában eltérő.

Röviden ennyi. Természetesen nem a Blossza jelenti az út végét. Éppen ezért tartom érdekesnek a korábbi, fejletlenebb dolgaimat is ezen a területen: az én fejemben mindez egy nagy egészet alkot, és csak formai szempontok alapján tudom őket különválasztani. Hell, ha őszinte akarok lenni, már a The Fate of the Librarian-nel elkezdtem önéletrajzi képregényeket gyártani. De az megint egy másik forma, másik műfaj. Állomás a végcél felé, amiről még én magam sem tudom, hogy végül is mi lenne az.

4 megjegyzés:

barna írta...

Nagyszerű, hogy ez az összeálítás végre megszületett, és a történet most már képekben is hézagmentes.

És, igen: még vagy háromszáz blosszát!

(Jóatyád jókívánságaihoz volt szerencséd.)

Gergő írta...

Tudtam, hogy kommentelni fogsz!
Ezt a kétpanelest egyébként már nem tartom annyira jónak, legalábbis a Blossza fényében, de azért az összképhez tényleg hozzátartozik.

Angi írta...

Ez a bejegyzés így, ahogy van, a kiadott Blossza előszavát képezhetné.

Gergő írta...

Annyira azért nem lett jó, de köszi.