Zajlik még

Nem tudok, és soha nem is szoktam festeni, mégis ecsetet és festéket ragadtam, hogy elkészítsem ezt az állandó plakátot egy zenés rendezvénysorozathoz, mert úgy éreztem, ehhez más technikára van szükség, mint amit általában használni szoktam. Igyekeztem, hogy a végeredmény inkább valami klasszikusabb stílusú rajzra emlékeztessen, mintsem általános iskolás pacsmagolásra. Nyilvánvaló, hogy nem a festés az én utam, de egynek végül is elmegy.

Bal oldalra beszúrtam az előzetes ceruzarajzot, hogy lássátok, mennyire keveset változott a rajz koncepciója a készülés során - és hogy mégis mennyire más a kész plakát, mint a vázlat.



A betűkkel (a festésen kívül) szintén gondom volt, ugyanis nem vagyok tipográfus, és egy ilyen heterogén háttérre egyébként is nehéz szöveget helyezni úgy, hogy az ne nézzen ki szarul. Ez ügyben aztán egy momés ismerősömmel konzultáltam, aki megnyugtatott, hogy nem csak én vagyok a béna, tényleg nehéz dolog ez. Végül közösen jutottunk el az itt látható megoldáshoz.

A technikát kitartó gyakorlással még el tudnám sajátítani, de nagyon türelmetlen vagyok. Nem vagyok hozzászokva ahhoz a tempóhoz, amiben egy festmény készül, és sajnos fölös óráim sincsenek, hogy ráhangolódjak a témára. Viszont még így is nagy élmény volt ezt csinálni. Teljesen más tudatállapotba kerültem, mint eddig valaha is rajzolás közben. A festékkel egészen máshogyan kell bánni, mint a tussal vagy a ceruzával. Itt rétegeket visz föl az ember a papírra. Egymásra épít dolgokat. Meg sem tudom számolni, hányszor festettem át részleteiben a képet. Helyenként még lehetett volna pepecselni vele, persze. De vannak mozzanatai, amik kifejezetten tetszenek. Take a closer look: