Áh, hagyjuk ezt, mert annyira, de annyira átlátszó. Engem is megrészegít a saját munkám látványa, bizony, és ilyenkor még az istenekkel is vetélkedni támad kedvem, régen elfelejtve, hogy amit csinálok, az eléggé távol áll attól, amire én kölyök fejjel föltettem az egész életemet, amitől többnek érzem magam, aminek egyedül a világon szubsztanciális értelmet tulajdonítok. Haha, és máris a bölcsész beszél belőlem, szép szólamokban, alliterálva.
Mégis, az a kérdés felmerülhet e plakátok nézegetése során, hogy vajon tényleg plakátok akarnak-e lenni. Legtöbbjük egyértelműen igen, ám az utolsó munkám semmi kétséget nem hagy (bennem legalábbis) afelől, hogy én igazából képregényborítókat szeretnék rajzolni. (Mármint: ez persze egyáltalán nem igaz, de belegondolva, hja, én nagy valószínűséggel a képregényborító rajzolás szabályszerűségeit próbálom átültetni a koncertplakát készítés területére.)
És most, hogy ilyen szépen kielemeztem magam, elvágva a későbbi értelmezés lehetőségét leendő kritikusaim előtt, bevallom, hogy igazából csak azért töltöttem fel ide ezeket a folyamatábrákat, mert az atomrobbanásos pószter színezésével nem vagyok kibékülve, pedig én csináltam, annál sokkal vagányabbnak tartom a tusverziót.
4 megjegyzés:
A tusverzión inkább fának látszik, vagy lehetne fa és robbanás értelmezés is. Bocs. A színesen meg robbanásnak.
Laci
Allright, ez az az eset, amikor a színezés segít pontosabban értelmezni a rajzot, amivel nincsen semmi gond, de ettől még hangulatában szerintem a tusrajz a jobb.
Egyébként meg lehet, hogy nem is, de az egyértelmű, hogy nagyon más a kettő.
tök más a tusrajz hangulata. a színesnél meg annyira kirívó a kékes-lilás víztükör, körülötte minden vörös. de szép, és van benne fantázia (általánosban mindig azt vadászták a gyerekekben)
Az végül is jó, hogy legalább az általános iskolában elfogadnák...
Megjegyzés küldése