Július 12-én hunyt el Harvey Pekar, amerikai underground képregényíró, az önéletrajzi comics emblematikus figurája és egyik legfontosabb művelője. Munkássága itthon alig ismert - sajnos én sem vagyok túlzottan képben vele, csupán egy pár történetét olvastam. Lénárd Lacitól kaptam kölcsön egy "best of" kötetet még a júniusi Képregényfesztivál után nem sokkal, mert a Blossza kapcsán fölmerült a kérdés, hogy ismerem-é az American Splendor képregényeket (ezen a címen futottak Pekar autobió cuccai, 1976-tól egészen 2008-ig). Munkáit többnyire underground rajzolók illusztrálták, legismertebb közülük talán a világhírű Robert Crumb, de egy-egy sztori erejéig olyan nevek is felbukkantak az alkotói listán, mint (a számomra legmeghatározóbb önéletrajzi szerző) Eddie Campbell, vagy, elképzelni is nehéz, a köztudomásúlag írói pozícióban tevékenykedő Alan Moore.A vaskos American Splendor otthon csücsül a polcon, csak ritkán lapoztam bele az utóbbi másfél hónapban, mert egyszerre több mindent olvasok, és mert úgy voltam vele, ráér a dolog, nincs miért sietnem. Most már azonban világos, hogy Harvey Pekar is egy olyan alkotó lesz számomra, akinek életművét csak halála után ismerem meg.
Ehhez már hozzászoktam. Eleve nincs olyan általam hallgatott zenekar, amelyik ne oszlott volna fel már évtizedekkel ezelőtt, vagy amelyiknek a tagjai ne haltak volna már meg ilyen-olyan okokból. Úgyszintén, hiába voltam gyerekkoromban (és később a bárkás fellépései alkalmával) több Cseh Tamás-koncerten, igazából csak most, majdnem egy évvel a halála után kezdek rájönni, mit nyert a dalai által a magyar zenei kultúra, illetve mit veszített a távozásával. Megesz a penész, amiért nem élhettem a nyolcvanas évek közepén, a képregény forradalmi időszakában, mikor Alan Moore megírta a Watchment, mikor Art Spiegelman megírta/megrajzolta a Maust (amit egyébként még mindig nem olvastam - halál rám!), vagy amikor Daniel Clowes útjára indította az Eightballt. A nagy műveket, a mérföldköveket, úgy néz ki, mindig lekésem.
Ugyanakkor az ilyesmit nem lehet lekésni. A nagy művek örökké nagy művek maradnak, a mérföldkövek pedig mozdíthatatlanok. Shakespeare még ma is megkerülhetetlen. És így tovább.
Úgyhogy azt is tudom, hogy Harvey Pekarnak nem kell ahhoz élnie, hogy olvassam és szeressem a képregényeit, hogy - minden további nélkül megtörténhet - végérvényesen megváltoztassák az életemet vagy a képregény médiumáról vallott nézeteimet, elképzeléseimet. Nem nagyon hiszek abban, hogy Harvey odafentről néz most minket, mert nem hiszek a túlvilágban - sokkal szimpatikusabb nekem az a gondolat, hogy egy embert a művei, tehát a világban hagyott lenyomata határoz meg, az a képessége, hogy szüntelenül formálja a környezetét, hogy másokat is formálásra ösztönöz. Minden tiszteletem azoké, akik ezzel megpróbálkoznak, és nem mondanak le róla - vagyis inkább rólunk, többi emberekről. Ehhez még csak "művésznek" sem kell lenni feltétlenül.
Alig várom, hogy végigolvashassam a kötetet.
Lásd még:
a KönyvesBlog megemlékezése
Thought balloonists
The Comics Journal interview (1984) part 1. / part 2.
5 megjegyzés:
Nagyon szép írás. Ilyeneket máskor is írhatnál. (Most nem arra gondoltam, hogy nekrológokat...)
Ez a beszt of melyik? mert én is akarok venni egy gyüjteményt tőle csakaz a bajom a beszt ofokkal hogy soseaz én sztenderdjeim szerint állnak össze. Jó lenne egy essential American splendor ilyen bibliapapíros 500 oldalas az összes cuccából de azt meg persze nem adnak ki ilyen arcoknak.
Konkrétan ez az a könyv:
http://www.amazon.com/Best-American-Splendor-Harvey-Pekar/dp/0345479386/ref=sr_1_1?ie=UTF8&s=books&qid=1279357624&sr=8-1
Best ofokat eleve nincs sok értelme csinálni, mert nyilván mindenkinek más az ízlése. De egyébként sajnos nem tudom eldönteni, hogy mennyire a legjobbak kerültek bele ebbe, mivel ez az első alkalom, hogy Pekart olvasok - viszont a sztorik jók.
Egy essential Splendor kiadáshoz kábé új ragasztót kéne feltalálni, nem?
Mint ex-könyvkötő diák azt kell, hogy mondjam, efféle ragasztó már létezik. Úgy hívják, hogy cérna:)
De közbe utánanéztem, jó vaskos könyv lehet ha lesz pénzem mindenképp megpróbálom behúzni valahonnan.
Igen, de az könyvkötés! Mármint persze a vastag képregényeket is lehetne cérnával kötni, de erre még csak kevés példát láttam. Szinte kivétel nélkül mindegyik szétesik, amelyikben száznál több lap van, mert ragasztóval oldják meg... Gondolom ez azzal áll összefüggésben, hogy a képregényeknek általában puha fedelük van, de erről te nyilván többet tudsz mondani. Minden esetre örülnék neki, hogy ha már ragasztóznak, olyan ragasztót használnának, ami tart is!
Megjegyzés küldése