Jómagam vagy hét-nyolc képregénnyel lettem gazdagabb, és vagy tízezer forinttal szegényebb (ebből négyezer "adományként" egy közös "alapba" ment, elősegítendő egy képregény kiadását, noha utólag már magam sem tudom, miért), de nem érzem feleslegesen kidobott pénznek. Sőt! Annyi újdonság jelent meg csak erre az egy napra, hogy akár még többet is hajlandó lettem volna otthagyni (nem vagyok gazdag, csak egész hónapban erre az eseményre spóroltam). Még a hét elején összeírtam, miket akarok mindenképpen beszerezni, hogy kiszámoljam, nagyjából mibe fog fájni nekem ez a buli. Nagy lelkesen újságoltam a kolléganőmnek, hogy ötezer forintot fogok költeni, de ez egy csomó képregényt jelent. Ő kérdezte, hogy ezeknek a nagy része ugye angolul van. Nem, mondtam, nem teljesen. Ekkor hasított belém a felismerés: egyetlen angol nyelvű képregényt sem tervezek venni a feszten! Minden, ami érdekel, magyar kiadású! Ilyen még sohase volt! Ráadásul nem akármilyen kötetekről van szó. Ki gondolta volna, hogy egyszer tényleg elkészül a Lencsilány-kötet, vagy hogy végre idehaza is kiadják a Hellboy-t? Noha ez utóbbi a Watchmen és a Sandman megjelentetése után már nem olyan hanyatt vágó fejlemény, azért eléggé Kánaánban éreztem magam. Csak nem kezdenek beindulni a dolgok?
A legjobb pillanatok számomra mégis azok voltak, amikor egy-egy frissen vásárolt kötetembe az alkotója kanyarított egy rajzot.
Alekdsandar Zograf (a fesztivál szerb díszvendége) egész nap csak ült a standjánál és dedikált, megállás nélkül és profin. Csak az Elhasznált világot mertem odatolni elé, a Pszichonautát már nem volt pofám - ezt végül Dini megtette helyettem.
Lakatos István eleinte nem akart rajzolni senkinek, mondván, hogy ennyire élesben és gyorsan még nem tud, ami valószínűleg igaz is, de én pont abban az időszakaszban kaptam el, amikor megtört az ellenállása. Minden esetre én csak egy egyszerű firkát kértem tőle.
Brazil éppen egy teljes alakos Johnny Fellow-rajzon dolgozott, amiben nem akartam megzavarni, szóval csak aláírásért fordultam hozzá. De ő három perc alatt összedobta nekem ezt a figurát a képregénye utolsó oldalára. Csak néztem.
Vass Róbert is gyors kezűnek bizonyult Ágoston, a nukleáris baromfi dedikálásában.
De a legjobban Marabun voltam elhűlve. Nagy félénken (és ez most nem kamu, tényleg zavarban voltam egy kicsit) odanyújtottam neki a két Dodóskönyvet (ezeket otthonról hoztam, remélve, hogy alá tudom íratni, és lám), mire ő megkérdezte, hogy mit rajzoljon. Én mondtam, hogy rábízom. Na de mégis, legyen-e valami téma. Hát, legyen mondjuk a Képregényfesztivál, válaszoltam. Egy fél percig gondolkozott, forgatta a tollát a kezében, majd hirtelen lecsavarta a kupakot, és szinte pillanatok alatt készített egy rajzot ebbe,
aztán ebbe is, csak itt már a témán kívülre nyúlt.
Azt hiszem, most már tudom, miben kell mérni a profi képregényrajzolót: bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között és bármeddig képes teljesíteni, és még jó képet is vág hozzá.
A posztom végére pedig beillesztenék három helyben rögtönzött valamit: az egyik egy comic speech Tomstertől, amiben engem olt be,
a másik a vele közösen készített tegnapi Blossza-strip,
a harmadik pedig egy egykockás Dinitől, melyben megmondja a tutit.
Na, ez volt tegnap. Aki nem hiszi, járjon utána!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése