2010. május 25., kedd
2010. május 23., vasárnap
6. Képregényfeszt
Tegnap volt a hatodik Képregényfesztivál a Gödörben. Szerintem nagyon jól sikerült: a szervezés profi volt, az időjárás nem szólt közbe, sőt az utóbbi egy hét mínuszait hirtelen a plusz 30 fok váltotta fel - ideálisak voltak tehát a körülmények.
Jómagam vagy hét-nyolc képregénnyel lettem gazdagabb, és vagy tízezer forinttal szegényebb (ebből négyezer "adományként" egy közös "alapba" ment, elősegítendő egy képregény kiadását, noha utólag már magam sem tudom, miért), de nem érzem feleslegesen kidobott pénznek. Sőt! Annyi újdonság jelent meg csak erre az egy napra, hogy akár még többet is hajlandó lettem volna otthagyni (nem vagyok gazdag, csak egész hónapban erre az eseményre spóroltam). Még a hét elején összeírtam, miket akarok mindenképpen beszerezni, hogy kiszámoljam, nagyjából mibe fog fájni nekem ez a buli. Nagy lelkesen újságoltam a kolléganőmnek, hogy ötezer forintot fogok költeni, de ez egy csomó képregényt jelent. Ő kérdezte, hogy ezeknek a nagy része ugye angolul van. Nem, mondtam, nem teljesen. Ekkor hasított belém a felismerés: egyetlen angol nyelvű képregényt sem tervezek venni a feszten! Minden, ami érdekel, magyar kiadású! Ilyen még sohase volt! Ráadásul nem akármilyen kötetekről van szó. Ki gondolta volna, hogy egyszer tényleg elkészül a Lencsilány-kötet, vagy hogy végre idehaza is kiadják a Hellboy-t? Noha ez utóbbi a Watchmen és a Sandman megjelentetése után már nem olyan hanyatt vágó fejlemény, azért eléggé Kánaánban éreztem magam. Csak nem kezdenek beindulni a dolgok?
A legjobb pillanatok számomra mégis azok voltak, amikor egy-egy frissen vásárolt kötetembe az alkotója kanyarított egy rajzot.
Alekdsandar Zograf (a fesztivál szerb díszvendége) egész nap csak ült a standjánál és dedikált, megállás nélkül és profin. Csak az Elhasznált világot mertem odatolni elé, a Pszichonautát már nem volt pofám - ezt végül Dini megtette helyettem.
Lakatos István eleinte nem akart rajzolni senkinek, mondván, hogy ennyire élesben és gyorsan még nem tud, ami valószínűleg igaz is, de én pont abban az időszakaszban kaptam el, amikor megtört az ellenállása. Minden esetre én csak egy egyszerű firkát kértem tőle.
Brazil éppen egy teljes alakos Johnny Fellow-rajzon dolgozott, amiben nem akartam megzavarni, szóval csak aláírásért fordultam hozzá. De ő három perc alatt összedobta nekem ezt a figurát a képregénye utolsó oldalára. Csak néztem.
Vass Róbert is gyors kezűnek bizonyult Ágoston, a nukleáris baromfi dedikálásában.
De a legjobban Marabun voltam elhűlve. Nagy félénken (és ez most nem kamu, tényleg zavarban voltam egy kicsit) odanyújtottam neki a két Dodóskönyvet (ezeket otthonról hoztam, remélve, hogy alá tudom íratni, és lám), mire ő megkérdezte, hogy mit rajzoljon. Én mondtam, hogy rábízom. Na de mégis, legyen-e valami téma. Hát, legyen mondjuk a Képregényfesztivál, válaszoltam. Egy fél percig gondolkozott, forgatta a tollát a kezében, majd hirtelen lecsavarta a kupakot, és szinte pillanatok alatt készített egy rajzot ebbe,
aztán ebbe is, csak itt már a témán kívülre nyúlt.
Azt hiszem, most már tudom, miben kell mérni a profi képregényrajzolót: bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között és bármeddig képes teljesíteni, és még jó képet is vág hozzá.
A posztom végére pedig beillesztenék három helyben rögtönzött valamit: az egyik egy comic speech Tomstertől, amiben engem olt be,
a másik a vele közösen készített tegnapi Blossza-strip,
a harmadik pedig egy egykockás Dinitől, melyben megmondja a tutit.
Na, ez volt tegnap. Aki nem hiszi, járjon utána!
Jómagam vagy hét-nyolc képregénnyel lettem gazdagabb, és vagy tízezer forinttal szegényebb (ebből négyezer "adományként" egy közös "alapba" ment, elősegítendő egy képregény kiadását, noha utólag már magam sem tudom, miért), de nem érzem feleslegesen kidobott pénznek. Sőt! Annyi újdonság jelent meg csak erre az egy napra, hogy akár még többet is hajlandó lettem volna otthagyni (nem vagyok gazdag, csak egész hónapban erre az eseményre spóroltam). Még a hét elején összeírtam, miket akarok mindenképpen beszerezni, hogy kiszámoljam, nagyjából mibe fog fájni nekem ez a buli. Nagy lelkesen újságoltam a kolléganőmnek, hogy ötezer forintot fogok költeni, de ez egy csomó képregényt jelent. Ő kérdezte, hogy ezeknek a nagy része ugye angolul van. Nem, mondtam, nem teljesen. Ekkor hasított belém a felismerés: egyetlen angol nyelvű képregényt sem tervezek venni a feszten! Minden, ami érdekel, magyar kiadású! Ilyen még sohase volt! Ráadásul nem akármilyen kötetekről van szó. Ki gondolta volna, hogy egyszer tényleg elkészül a Lencsilány-kötet, vagy hogy végre idehaza is kiadják a Hellboy-t? Noha ez utóbbi a Watchmen és a Sandman megjelentetése után már nem olyan hanyatt vágó fejlemény, azért eléggé Kánaánban éreztem magam. Csak nem kezdenek beindulni a dolgok?
A legjobb pillanatok számomra mégis azok voltak, amikor egy-egy frissen vásárolt kötetembe az alkotója kanyarított egy rajzot.
Alekdsandar Zograf (a fesztivál szerb díszvendége) egész nap csak ült a standjánál és dedikált, megállás nélkül és profin. Csak az Elhasznált világot mertem odatolni elé, a Pszichonautát már nem volt pofám - ezt végül Dini megtette helyettem.
Lakatos István eleinte nem akart rajzolni senkinek, mondván, hogy ennyire élesben és gyorsan még nem tud, ami valószínűleg igaz is, de én pont abban az időszakaszban kaptam el, amikor megtört az ellenállása. Minden esetre én csak egy egyszerű firkát kértem tőle.
Brazil éppen egy teljes alakos Johnny Fellow-rajzon dolgozott, amiben nem akartam megzavarni, szóval csak aláírásért fordultam hozzá. De ő három perc alatt összedobta nekem ezt a figurát a képregénye utolsó oldalára. Csak néztem.
Vass Róbert is gyors kezűnek bizonyult Ágoston, a nukleáris baromfi dedikálásában.
De a legjobban Marabun voltam elhűlve. Nagy félénken (és ez most nem kamu, tényleg zavarban voltam egy kicsit) odanyújtottam neki a két Dodóskönyvet (ezeket otthonról hoztam, remélve, hogy alá tudom íratni, és lám), mire ő megkérdezte, hogy mit rajzoljon. Én mondtam, hogy rábízom. Na de mégis, legyen-e valami téma. Hát, legyen mondjuk a Képregényfesztivál, válaszoltam. Egy fél percig gondolkozott, forgatta a tollát a kezében, majd hirtelen lecsavarta a kupakot, és szinte pillanatok alatt készített egy rajzot ebbe,
aztán ebbe is, csak itt már a témán kívülre nyúlt.
Azt hiszem, most már tudom, miben kell mérni a profi képregényrajzolót: bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között és bármeddig képes teljesíteni, és még jó képet is vág hozzá.
A posztom végére pedig beillesztenék három helyben rögtönzött valamit: az egyik egy comic speech Tomstertől, amiben engem olt be,
a másik a vele közösen készített tegnapi Blossza-strip,
a harmadik pedig egy egykockás Dinitől, melyben megmondja a tutit.
Na, ez volt tegnap. Aki nem hiszi, járjon utána!
2010. május 16., vasárnap
Sandman - A babaház
Már azt hittem, sosem rakják fel, de végül csak megtörtént: terjedelmes cikkem (ajánlóm, akármim) a Sandman második kötetéről elolvasható az ekultura.hu-n, a képre kattintva.
Ja és nyomás a könyvesboltba megvenni, mert - ha az írásomból nem derülne ki - nagyszerű darab.
Ja és nyomás a könyvesboltba megvenni, mert - ha az írásomból nem derülne ki - nagyszerű darab.
2010. május 3., hétfő
Munkahelyi dolgok
Még három hónappal ezelőtt rajzoltam egy újabb Tesz-Vesz Városos izét a könyvtárnak egy szakdolgozati előkészítős előadás miniplakátjához, ami nagyon viccesen próbálta kommunikálni, hogy ha segítségre van szükség, ránk mindig számíthat az ember!
Mindezek után megfogadtam, hogy soha a büdös életben nem rajzolok többé ebben a stílusban. Egyszer még poén volt, és jól is sült el, de tovább haladni ezen a vonalon már tényleg a koppintás és az ötlettelenség egyértelmű jele. Szerencsére a könyvtár vezetőségével is meg tudtam dumálni, hogy hanyagoljuk ezt a témát. Úgyhogy amikor legutóbb felmerült az ötlet, hogy kéne a "Csendes zóna" ill. a "Kérjük, ne egyen a könyvtárban!" feliratok mellé valami kifejező rajz is, végre készíthettem valami sajátot és egyénit. És egyszerűt, persze. Ide most csak magukat a rajzokat töltöm fel, szöveg nélkül.
Mindezek után megfogadtam, hogy soha a büdös életben nem rajzolok többé ebben a stílusban. Egyszer még poén volt, és jól is sült el, de tovább haladni ezen a vonalon már tényleg a koppintás és az ötlettelenség egyértelmű jele. Szerencsére a könyvtár vezetőségével is meg tudtam dumálni, hogy hanyagoljuk ezt a témát. Úgyhogy amikor legutóbb felmerült az ötlet, hogy kéne a "Csendes zóna" ill. a "Kérjük, ne egyen a könyvtárban!" feliratok mellé valami kifejező rajz is, végre készíthettem valami sajátot és egyénit. És egyszerűt, persze. Ide most csak magukat a rajzokat töltöm fel, szöveg nélkül.
2010. május 1., szombat
Első sztrip
Na, sokat törtem rajta a fejem, de végül úgy határoztam, egye fene, rajzoljunk napi stripeket, amik egyből blogra mennek. Nem túl eredeti ötlet (a korábban már emlegetett James Kochalka és a Napirajzos Merényi Dániel is csinál ilyet), de nekem most ehhez van kedvem. Meglátjuk, meddig bírom. Egy hónapig? Kettő? Ha nincs értelme, úgyis nagyon hamar kiderül. Igyekszem egyébként nem túl rondán rajzolni (ez már most az elején nem sikerült), viszont egyszerűen, hogy ne tartson túl sokáig előállítani egy darabot.
Eredetileg itt akartam volna elindítani a stripet, de időközben meggondoltam magam. Minek keveredjen zsenialitásom többi darabkájával? Szóval összedobtam gyorsan egy új blogot, amin csak ezt fogom nyomatni. Nem kell félni, a Kommunikációs hiba nem lesz elhanyagolva ettől még, (legalábbis nem jobban, mint eddig volt). Tehát az új blog címe: Blossza, és a blossza.blogspot.com domain alatt érhető el. (Igen, "blossza" mint blog+glossza. Jobb nem jutott az eszembe, és még mielőtt jönnek a levelek: igen, tudom, mi a glossza, és azt is tudom, hogy ez nem az, hanem egy comic strip. Köszönöm.)
Na, tehát lehet feliratkozni oda rendszeres olvasónak, lehet kommentelni, meg le is lehet szarni az egészet magasról. Csak szólok, hogy van egy ilyen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)