2017. december 3., vasárnap
2017. november 6., hétfő
2017. október 17., kedd
A fiókból
Ez még tavalyi munka, és egy olyan plakátról van szó, ami végül nem valósult meg. Az Olli Maki legboldogabb napja egy finn boxolóról szóló életrajzi ihletésű, fekete-fehér film, amihez mindenképp színes plakátot szeretett volna a magyarországi forgalmazó - így vetődött fel, hogy rajzolt legyen. Az külön kérés volt, hogy a box motívuma ne szerepeljen a plakáton, ezért igyekeztem inkább a - tulajdonképpen a sztori velejét adó - szerelmi szálra koncentrálni.
Ezek közül a legelső vázlat lett a befutó, de azzal a kéréssel, hogy látszódjon a szereplők arca (ami marketingszempontból teljesen indokolt, művészi szempontból viszont véleményem szerint enyhe visszalépés az eredeti vázlat free cinema-szerű atmoszférájához képest).
A kérés, hogy a háttérben a film eleji esküvőjelenet látszódjon, ezt követően futott be, ám ezzel már tényleg messzire kerültünk a kiindulóponttól (mind a rajz hangulatát, mind pedig a kompozíció erejét tekintve, azt hiszem).
Ez alapján aztán el is készült a kidolgozott rajz, de az utolsó pillanatban mégis inkább úgy döntöttek, hogy egy fotóval oldják meg a plakátot - ami szerintem az adott szituációban ezzel a filmmel kapcsolatban a legjobb döntés volt, így nem is bántam annyira. Hogy jó lett volna-e látni az általam rajzolt plakátot a mozikban és a város különböző pontjain? Persze, de szerencsére a Soul Exodus nem sokkal ez után kárpótolt érte. :)
![]() |
| Egy ikonikus jelenet a fimből. |
![]() |
| Egy másik ikonikus jelenet a filmből. |
![]() |
| Ezt csak úgy csináltam. |
![]() |
| Ezt is. |
![]() |
| Variáció a "két szereplő egy plakáton" témájára, kevésbé ütős eredménnyel. Az utolsó kettőt már inkább csak magamnak firkáltam. |
![]() |
| Ezen boldogságnak már tényleg nyoma sincs. Olli a közelgő meccsre fókuszál... vagy valami ilyesmi. |
Ezek közül a legelső vázlat lett a befutó, de azzal a kéréssel, hogy látszódjon a szereplők arca (ami marketingszempontból teljesen indokolt, művészi szempontból viszont véleményem szerint enyhe visszalépés az eredeti vázlat free cinema-szerű atmoszférájához képest).
A kérés, hogy a háttérben a film eleji esküvőjelenet látszódjon, ezt követően futott be, ám ezzel már tényleg messzire kerültünk a kiindulóponttól (mind a rajz hangulatát, mind pedig a kompozíció erejét tekintve, azt hiszem).
![]() |
| A kész rajznál egy fokkal jobban szeretem a vázlatot. |
Ez alapján aztán el is készült a kidolgozott rajz, de az utolsó pillanatban mégis inkább úgy döntöttek, hogy egy fotóval oldják meg a plakátot - ami szerintem az adott szituációban ezzel a filmmel kapcsolatban a legjobb döntés volt, így nem is bántam annyira. Hogy jó lett volna-e látni az általam rajzolt plakátot a mozikban és a város különböző pontjain? Persze, de szerencsére a Soul Exodus nem sokkal ez után kárpótolt érte. :)
2017. szeptember 30., szombat
2017. szeptember 28., csütörtök
The Scrolls of Faith No More 1-2.
Na, mivel már jó rég nem posztoltam, most rögtön valami ütős kontentet rakok ide. Dudich Ákos zenei újságíróval közös projektünk, a Faith No More zenekar történetét feldolgozó, három részesre tervezett képregénysorozatunk már a második kötetnél tart, azaz már összesen 63 oldalnál! A képekre kattintva az Amazonon keresztül megvásárolhatóak ebook formátumban, illetve mindkettőből elolvasható az első néhány oldal.
2016. november 28., hétfő
2016. november 22., kedd
2016. november 7., hétfő
Respect Comix
Nagyon jó melóm volt a nyáron: egy szentpétervári képregényes projekt keretében hátrányos helyzetű gyerekek történeteiből rajzoltam képregényt, összesen kettőt. A képekre kattintva elolvashatók angolul ill. oroszul.
2016. október 27., csütörtök
2016. szeptember 14., szerda
Fruitman
Az Apenta nyári kampányának fő figurája volt a Fruitman nevű karakter, akit volt szerencsém nekem megtervezni. A cél az volt, hogy egyszerre működjön képregényfiguraként (pár kockás stripekben a Facebookon), és élőben, fesztiválokon osztogatva az ismert ásványvizet. Sok jelmezterv született, mire kikötöttünk az itt láthatónál.
![]() |
| A Fruitgörlök végül a tervekhez képest a képregényekben nem jelentek meg, csak élőben borzolták a kedélyeket. |
Képregényből összesen három készült, az első közülük a kedvencem:
És a végére egy bónusz rajz (ez nem került felhasználásra, de én szeretem):
2016. augusztus 2., kedd
Hulladékos kiadvány
Még múlt télen illusztráltam egy gyerekeknek szóló, hulladékgazdálkodással kapcsolatos tájékoztató és foglalkoztató füzetet a Herman Ottó Intézetnek. A korábban mutatott figurák onnan valók, ahogy ezek is. Lehet, hogy rakok még fel belőle ezt-azt, de inkább belinkelem majd az egészet, amint letölthető lesz a honlapról.
![]() |
| Egy hulladékégető működése - hogyan lesz távhő és áram a hulladékból |
![]() |
| A tudós, meg az ő környezetbarát üzemanyaga |
2016. július 15., péntek
Már megint valami új?
A korábbi sorozat bizonytalan ideig most pihen, helyette másik jön három hetente a Műút portálon. A címe Minden belefér - hát, remélem. Klikk a képre, mint mindig.
2016. június 23., csütörtök
Füles
Néhány karikatúra, amit még a Fülesnek rajzoltam tavaly. Nem mindegyikről tudom biztosan, hogy megjelent-e, de ami igen, az általában kicsit más szöveggel. Látható a stílusbeli változás az eleje meg a vége között, aminek gyakorlati okai voltak (gyorsaság) - ki tudja, hova fejlődött volna még ez a dolog, ha nem hagyom abba pár hónap után az egészet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











































