2016. március 6., vasárnap

Fater 60

De ez nem látszik rajta. Ezért is mutat be.

A figurarajz egy ünnepi fotókönyv borítójára készült, ott a 60-on csücsül, aminek van értelme, szemben ezzel a sziklával, amit kínomban rajzoltam csak alá, hogy ne lebegjen a nagy semmiben, mint valami buddhista szerzetes. Mondtam is Szaffinak (mivel tőle származik az ötlet), hogy tény, hogy jól néz ki, de apámhoz ez sehogy sem kapcsolódik, mire ő: "Most őszintén, ha az útjába kerülne egy ilyen szikla, nem ülne le rá?" És én erre nem tudtam mást mondani, mint hogy de, bizony leülne. E rövid sztorival ajánlom mindenki figyelmébe ezt a csudálatos rajzot.

2016. március 2., szerda

Fater, a képregényhős

Apámnak születésnapja van, én meg ennek örömére összeszedtem minden Blossza-stripet, amiben csak szerepelt. Gondoltam rá, hogy mindegyiket kommentálom, de lusta vagyok. Beszéljenek önmagukért - az egyből világos, hogy az én faterom a leglazább faszi a világon. Jee!


2016. február 24., szerda

Blossza, Majomdaráló

Február 19-én az Írók Boltjában volt egy beszélgetés velem és Madarász Gergellyel a képregényeinkről.

2016. február 19., péntek

2015. december 7., hétfő

Blabla

Egy interjú a Pastorbot oldalán:
http://www.pastorbot.com/interju-a-blossza-szerzojevel-oravecz-gergovel/
Klikk a képre!

És egy másik a Képregény blogon:
http://kepregeny.blog.hu/2015/11/24/hc_2015-interjuk_oravecz_gergely?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
Klikk a képre!

2015. november 7., szombat

Fizetett hirdetés


Higgyetek a szemeteknek: ez a borítója a két hét múlva a 7. Szegedi Képregényfesztiválra nyomtatásban megjelenő Blosszának! Drága feleségem csodálatos terve alapján én viteleztem ki.

A kötet 68 oldalas lesz, ára 1300 Ft. Dedikált példányért az SZKF-re vagy az egy héttel későbbi Hungarocomixra érdemes kinézni.

Mit mondhatnék még? Vegyétek, vigyétek!

2015. november 1., vasárnap

Meghívó reloaded


Némi színt vittem a három évvel ezelőtti esküvői meghívónkba. Durva, hogy már ilyen régi.

Egyébként úgy néz ki, ennek a mostani évnek a vége a korábbi dolgok felelevenítéséről, új köntösbe öltöztetéséről szól. Miről beszélek? Úgyis tudjátok, vagy ha még nem, akkor hamarosan számotokra is kiderül.

2015. október 16., péntek

Műút webképregény

Végre eljött a nagy nap: webképregény rovatot indított a Műút, amiben Lénárd Lacival és Lakatos Pistivel váltjuk egymást hetente. A beharangozó szövegek ezen a linken, az én első képregényem pedig a képre kattintva olvasható.

2015. október 5., hétfő

Svájci turné

Csehország után most Svájc volt a Voodoo Allen kiszemelt áldozata. Több kilométer, több rajz, na meg sokkal, de sokkal több hegy. Az mondjuk rejtély, hogy miért bal profilból sikerült csak mindenkit lerajzolnom.
1) Valahol Ausztriában

2) Útban Davos felé
3) Davos, szállás, reggel

4-5) Egy kis próba

6-7) Davosi hegyek

8) Egy csipetnyi Feldbach

9) Harmadnap, Szaffi

10) Szifon, reggeli

11) Ausztria, hazafelé

12-13) Hazaút