Még egy kis making of

Folytatva a tegnapi bejegyzést: tényleg az előtér-háttér durva kontrasztjának a megtartása volt a legnehezebb része a munkának, illetve az, hogy - Tomster szavaival - hatásvadász rajzokat készítsek, miközben egy történetet kellett kizárólag képekben jól elmesélni. Azt hiszem, elmondható, hogy én alapvetően az egyszerű beállítások híve vagyok (bár ez nem volt mindig így, régebben a saját dolgaimban is a virtuóz dolgokat szerettem, az extrém szögeket, sűrűn változó "kameraállásokat" stb., aztán ez valahogy kikopott). Lényeg a lényeg, eltartott egy darabig, mire sikerült ráéreznem, mit akar Tomster. Az első vázlatokat például lazán visszadobta, pedig én roppant mód meg voltam elégedve velük - de persze neki volt igaza.

Ezek talán megfelelően elmondják a történetet, de hiányzik belőlük az a fajta dinamika, ami egy videoklipbe kell - azon kívül meganimálni sem lehetett volna őket rendesen, mert az előtér-háttér szabályt nem mindenhol tartottam be. (A második beállítás mondjuk érdekesnek tűnik, ott a plafonventilátor lett volna az előtér, de összességében még mindig elég "unalmas" az egész.) A célom leginkább az volt, hogy egy folyamatos, összefüggő térben mozgassam a szereplőket, amiben a néző könnyen tud tájékozódni - a gondolat jó volt, a kivitelezés kevésbé. Csak az ötödik és hatodik rajzot tartottuk meg innen (igaz, a főhős itt még jobban hasonlít valami maffiózóra, mint Humphrey Bogartra, akiről mintázva lett), a többit kezdhettem elölről.

A vége táján szintén cserélni kellett egy képet, ami pedig az egyik kedvencem volt (49-es kocka). A helyére kerülő rajz persze látványban sokkal ütősebbre sikerült, és jobban is illik a jelenetbe, ugyanakkor a szívem mélyén én a másikhoz húzok, leginkább azért, mert azon a testbeszéden van a hangsúly, nem pedig az arcon, márpedig ez nekem örök preferenciám. Egy olyan mozdulatot szerettem volna, amiben egyszerre van benne a menekülés és a kiállás, és ez szerintem sikerült, így nehezen mondtam le róla.

Meg hát abban sem voltam biztos, hogy ilyen direktben megcsinálhatjuk azt az éles szereplőváltást, amiről itt szó van. A fickó már a földön, meghalt, de mi még tovább követjük a lány útját pár kocka erejéig - pedig eddig ha hallgatólagosan is, de ez az egész a fickó története volt; nem az ő szemszögéből láttuk ugyan a dolgokat, de mindvégig vele tartottunk. Most hirtelen a lány lesz a főszereplő, ami a posztmodernitásban persze már nem akkora dolog, de azért nem is magától értetődő. Szóval bizonytalan voltam, hogy hogyan is kéne ezt csinálni, hogy nem inkább a távolságtartás lenne-e a célravezető, de örülök, hogy végül is így oldottuk meg, mert ettől erőteljesebb a jelenet. Mondom, egyedül ezt a pózt sajnálom egy kicsit... Na de azért van a blog, hogy az ember az ilyen feledésre ítélt rajzokat is megmutathassa.