Ez nem rendes kritika lesz, mert kevés értelmét látom olyasmiről értekezni, aminek épp a megfoghatatlansága tetszik, és nem a konkrétumai. Azt hiszem, el kell olvasnom legalább még egyszer ezt a képregényt, hogy tudjam hova tenni, de alapvetően tetszett - sokkal jobban, mint remélni mertem, és jobban, mint más képregények, amiket utoljára olvastam. Sokakkal ellentétben nekem éppen a nehezebben-követhetősége okozott kellemes perceket, mert arra ösztönzött, hogy a szokásosnál is alaposabban vizsgáljam a képeket. Ilyenkor mindig rájövök, milyen könnyű is felületesnek lenni, illetve hogy milyen könnyű olyan rajzokat készíteni, amelyek segítik a felületes szemlélést. Lehet persze azt mondani, hogy Lacinál egyszerűen arról van szó, hogy nem tud rajzolni, és én sem azt állítom, hogy az egyes képeknek hihetetlen mélységei volnának (a képregénynek nyilván amúgy sem ez a dolga), de én vonakodom egyedül a képzetlenség számlájára írni az egyes formai megoldásokat. Mert hát tény, hogy vannak. Ahogy mondanivaló is van, akármilyen egyszerű(nek tűnik) is. A semmi itt végső soron mégis valami; ha más nem, hát lelkes kísérletezés, ami számomra roppant szimpatikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése