Feladat

Mikor több mint egy hónappal ezelőtt megkérdeztem, kinek hiányoznak a képregényes bejegyzéseim, egyöntetű válaszként kaptam sok embertől, hogy "nekem". Ehhez képest a múltkori posztomra alig érkezett komment, ami már csak azért is meglepő, mert volt benne egy egy oldalas képregény, amit én rajzoltam.
Természetesen nem gondolom, hogy a Szegedi Képregényfesztiválon rögtönzött (teljesen igaz történéseken alapuló) comic speech-em lenne a legjobb dolog, amit valaha képregény terén elkövettem. Még csak azt sem mondanám, hogy különösebben vicces lett, mély értelműnek pedig még annyira sem nevezném. Sima, egyszerű, egy oldalas kis szösszenet. De ki van találva.
Nem csak azért, mert a comic speech szabályainak megfelelően az előre megrajzolt panelekbe és buborékokba kell beszuszakolni valamiféle történetet, hanem mert mi, képregényalkotók, akárcsak a filmkészítők, a zeneszerzők vagy a költők és írók, mindent kicentizünk (jó esetben). Ezzel azt akarom mondani, hogy minden azért úgy van megrajzolva, megkomponálva, megírva és elhelyezve a papíron, a képkockáktól a buborékokon át a figurákig, mert úgy AKARJUK. Mert koncepció. Mert megpróbáljuk kikísérletezni, hogyan működne legjobban az általunk megálmodott jelenet, és a sok (legtöbbször fejben zajló) kísérletezgetés végeredményeként vetünk a papírra valamit. De néha még azt is kísérletnek szánjuk, ami végül a papírra kerül. Majd az olvasók eldöntik.
Képregényt olvasni nem könnyű dolog, de ha hihetünk Scott McCloud-nak, elsajátítható, és egy idő után úgy megy, mint a karikacsapás. De hányan olvasunk tudatosan képregényt? Hányan elemezgetjük olvasás közben, hogy éppen milyen hatásmechanizmusok érvényesülnek az oldalon; hogy miért úgy váltja fel egyik jelenet a másikat, ahogy; hogy miért nagyobb egyik képkocka a másiknál; hogy voltaképpen mit is akart ezen meg ezen a helyen az alkotó?
Tegyünk egy próbát. Elemezzétek ki a comic speech-emet, lépésről lépésre (emlékeztetőül: erről van szó). Nem kétlem, hogy a szakavatottaknak és az eleve elméleti oldalról vizsgálódóknak ez könnyebben fog menni, mint azoknak, akik csak átlag befogadók, azaz nem szentelnek akkora figyelmet a működés törvényeinek. Én mégis annak örülnék, ha mindenki a saját szempontjai alapján vágna neki a dolognak, nem Will Eisner vagy Scott McCloud könyvét forgatva a kezében. Mire megyünk, ha csak az ösztöneinkre hallgatunk? Mit mond nekünk egy furcsa alakú buborék, sok apró panel után egy nagy és széles, a végletekig stilizált és a realisztikus határvonalán mozgó ábrázolásmód? (Ezek csak példák, nem feltétlenül jó kiindulópontok egy sablon formára épülő comic speech elemzéséhez).
A beérkező pályaművek minőségénél is kíváncsibb vagyok arra, vajon hányan ragadnak végül tényleg klaviatúrát és írnak nekem kommentet vagy levelet. A három legjobb munka (már ha egyáltalán érkezik annyi) ide a blogra is kikerül. Jutalom nincs, legfeljebb a dicsőség, és a játék öröme.
Hajrá mindenki.

2. Szegedi Képregényfesztivál

Nna. Eltelt egy év, és másodszor is képregényfesztivált rendeztek Szegeden a Somogyi-Könyvtárban. Sok minden változott, néhány dolog talán hátrányára, néhány bizonyosan előnyére, de két dolog mindenképpen: míg tavaly Istvánnal közösen Pszicho Dzsánki című képregényünket árusítottuk egy standnál, most csak egyszerű szemlélőként vettünk részt a rendezvényen a barátnőmmel, Szaffival, aki egyébként végigfotózta a bulit (minden kép copyright Kékes Szaffi); míg tavaly Pestről zarándokoltam le megcsodálni a neves eseményt, idén már mint über-törzsgyökeres szegedi tettem tiszteletemet, elvégre két és fél hónapja az SZTE-n vagyok nappalis, vagyis a hét legtöbb napján itt lakom.
Elképzelhető, hogy rosszul emlékszem, de tavaly mintha nagyobb lett volna a képregénykínálat. Most egyszerűen nem volt mit vennem, mármint olyat, ami érdekel, pedig szórtam volna a pénzt. Így csak a szerzői kiadású Hidegbékét szereztem be, meg a legutóbbi, azaz kábé egy évvel ezelőtti Pinkhell-t (sosem olvastam még olyat), valamint az első Kázmér és Huba gyűjteményt. Szóval végül is sikerült elköltenem annyi pénzt, amennyivel beljebb lehetnék ahhoz, hogy a jövő havi Hungarocomixon megvegyek akár csak egy olyan képregényt, ami komolyan beindítja a fantáziámat.
Hosszú nap volt, tömve előadásokkal. A sort Pilcz Roli nyitotta a Hollandiában megrendezett Haarlem Stripdagen-es vendégszerepléséről készült fényképes beszámolóval, mely könnyed hangvételével igen hamar feloldotta a hely szűkösségéből, az emberek sokaságából és a kínálat soványságából eredő feszültségeket. Megjegyzem a fesztivál legnagyobb újítása, vagyis az egyes alkotók (Lanczinger Mátyás, Koska Zoli, Kuczora Zsolt stb.) standjainál kiszögelt portfóliók ötlete minden bizonnyal neki köszönhető, illetve külföldön tett látogatásának.
Váradi Gábor és Szabó Gergő izgalmas kis előadást tartott Az aranykor megrontása ill. a bekódolt ifjúság címmel. Fredric Wertham és a Comics Code megkapta a magáét, Batman és Robin tisztára mosták heteroszexuális becsületüket. Mi meg jókat röhögtünk. Kár, hogy az undergroundra már nem maradt idő. Majd jövőre.
Usagi kontra Kensin: párhuzamos képregényelemzés 3+1 menetben - Bayer Antal előadása. Nem mondom, hogy az izgalomtól lázasan (van ilyen kifejezés?) ültem a széken, de korrekt volt, és belátom, hogy fél óra alatt nehéz csodákat művelni.
A napot záró beszélgetés Lakatos Istvánnal ha úgy veszem, rossz vicc volt, ha amúgy veszem, elment. Új kérdés még véletlenül sem hangzott el, de a közönség nagyobb részének minden információ új volt, és láthatólag élvezték a tervezett Lencsilány-történet halott kisgyerekszereplőinek rövid bemutatóját. Én mondjuk szívesen látnék már olyat, amikor egy képregényalkotót nem arról kérdeznek, milyen képregényeket olvas, hanem mondjuk amikor a médium hazai szerepéről és lehetőségeiről faggatják; mikor nem teszik fel minden kérdés végén, hogy "ez tudatos, vagy öntudatlan a részedről?", hanem inkább a hozzáállására kíváncsiak. De nem a munkamódszerére.
Mikor jön már el az az idő, mikor a képregényről megszűnünk csak a rajzi vizualitás értékskálája mentén gondolkodni és beszélni? Ha tegnap nem hallottam legalább ötvenszer különböző képregények és képregénypanelek kapcsán, hogy "művészi igényességgel kidolgozott" vagy hogy "csodás rajzokkal illusztrált", akkor egyszer sem, de nekem már egy kicsit sok ebből. A képregénynek nem a rajz a legizgalmasabb része, az mindig is csupán eszköz volt. Na mindegy.
Ezeket az előadásokat hallgattam meg, a többiről nem tudok hát érdemben nyilatkozni. A köztes időben rajzoltam egy comic speech-et - illetve ott csak elkezdtem, időm valahogy nem volt befejezni, meg rengeteget szenvedtem Szaffi arcával, órákon keresztül próbáltam lemásolni valami fényképről még itthon is. Persze továbbra sem hasonlít, de az életben nem lehet minden tökéletes. Viszont két és fél hónapja ez az első képregényoldal, amit rajzoltam. Mit ne mondjak, eltartott egy ideig, mire újból ráhangolódtam a témára.

Jövőre, ha minden jól megy, rajzolok majd egy újabbat.