2020. május 1., péntek

Ten years after



TÍZ ÉVES A BLOSSZA!

Magam is nehezen hiszem el, de így van. 2010 május 1-én rajzoltam meg az első képsort, enyhén last minute jelleggel (már majdnem vége volt a napnak), mert nem tudtam, hogy tényleg akarom-e ezt a dolgot, vagy hogy mit is akarok vele. Olyannyira nem tudtam, hogy először csak a sima blogomra töltöttem fel a stripet (többen azt mondták ugyanis, hogy ezért felesleges új blogot nyitnom, nem fogja nézni azt a kutya sem). De éreztem, hogy ez így nem lesz jó, úgyhogy gyorsan létrehoztam neki egy saját oldalt - ekkor jött a Blossza cím, nagyjából az utolsó pillanatban. (Valamiért azt gondoltam, hogy a blog és glossza szavak nagyon viccesek egybegyúrva, de a mai napig nem tudom eldönteni, hogy ez zseniális ötlet volt-e, vagy óriási baromság. Talán kicsit mindkettő. Az viszont biztos, hogy általa saját identitást kaptak a képsorok, sőt találkoztam később olyannal is, aki azt hitte, ez egy létező szó, annyira természetes módon összenőtt a stripekkel.)

Furcsa belegondolni, hogy ez a spontán elhatározásból született képregénysorozat mostanra már a második kiadásánál (és kiadójánál) jár, miközben az első öt évben még mindig csak a neten volt olvasható, mert nem tartottam fontosnak a nyomtatott megjelenést. Most már az lenne elképzelhetetlen számomra, hogy ne legyen meg kötetben is - ahogy a remek minimalista borítók is hiányoznának, amiket a Nero Blanco Comixos, majd Szépirodalmi Figyelős kiadáshoz terveztünk.

Életem legfárasztóbb négy hónapjának, és egyben egyik legizgalmasabb időszakának lenyomata 123 darab képsor formájában továbbra is elérhető a http://blossza.blogspot.com oldalon, vagy beszerezhető kötetben a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában.