2015. március 16., hétfő

Derrick


Próbaskiccek a Voodoo Allen-borítóhoz. Az első Derrick nem eléggé karikaturisztikus, a második meg nem eléggé Derrick, de én azt is szeretem.

2015. március 12., csütörtök

Korhely cimborák


Nem ez az első alkalom, hogy az ex-YS és az új YS együtt koncertezik, viszont először volt rám bízva, hogy mit kezdek a dologgal képileg. Hát most ezt.

2015. március 10., kedd

Képregény esküvőre








Múlt heti intenzív munkám eredménye ez a (reményeim szerint) aranyos képregény, amit egy kedves, általam személyesen amúgy nem ismert pár, Gyuszi és Judit esküvőjére készítettem. Az ő történetüket meséli el a megismerkedésük előtti időktől az eljegyzésig, szuperhősös beütéssel, mivel a vőlegény (most már férj) nagy képregényrajongó. Azon belül is Batman a kedvence, ezért a hasonló jelmez, na meg az egy az egyben a Tim Burton-filmből szedett Batmobile (mert az meg az én kedvencem).

Bár ritkán látni engem szuperhősöket rajzolni, azért az nem titok, hogy ifjú koromban úgy képzeltem, minimum valamelyik Pókember-füzet rajzolója leszek, ha felnövök. Hát, eddig ezzel a melóval kerültem legközelebb eme régi álmomhoz, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem.

Mondjuk a főcím tipójával nem vagyok túlzottan kibékülve, de a határidő szorítása miatt a tökéletes helyett inkább a hathatós megoldást választottam. Szintén emiatt az egészet digitálisan rajzoltam, összehasonlíthatatlanul gyorsabb ugyanis, mint a hagyományos tus+papír kombó, még ha azt jobban is szeretem. A borító egyébiránt ennek az ikonikus címlapnak a parafrázisa.

Peace!