2009. december 13., vasárnap

Folyamatábra

Azt írtam tegnap, hogy a tuskihúzó legalább olyan fontos alkotóember, mint a ceruzarajzoló vagy a színező. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert sokan bele se gondolnak, illetve nem így gondolják.

A fősodorban, ahol egy rajzoló néha havi három (minimum 24 oldalas) füzeten dolgozik, teljesen logikus, hogy a különböző munkafázisokat más emberek végzik, mert csak így készülhet el időre a cucc. A dolog tehát úgy néz ki, hogy van egy író, ő elküldi a forgatókönyvet a ceruzarajzolónak, aki nekilát, majd időről időre lead néhány oldalt a tuskihúzónak (vagy egybe mindet), legvégül pedig az egész megy a színezőhöz, aki ugye elég nagy mértékben rányomja a bélyegét a végtermékre - hiszen gyakorlatilag a színeket vesszük észre először, ha kinyitunk egy képregényt (már egy olyat, ami színes, persze). Időnként egyes szerepek összevonódnak, de az már tényleg nagyon ritka, hogy egyetlen ember készítsen el egy egész füzetet - természetesen a mainstream-ről beszélünk még mindig, az azon kívül eső comics-világban sokkal gyakoribbak a teljesen önálló művek.

Senki ne háborodjon fel azon, hogy a betűszerkesztőt (letterer) kihagytam a felsorolásból, mert én most kizárólag a rajzi oldalról beszélek. A betűbeirkáló természetesen hallatlanul fontos valaki - és onnan lehet tudni, hogy jól végzi a munkáját, ha teljesen elfeledkezünk róla. Nem hiszem ugyanis, hogy képregényolvasás közben bárki is így kiáltana fel: "Wow, hogy ez a William Oakley milyen kib*szott jó!!" Azt viszont nagyon is észre lehet venni, ha az illető szar munkát végzett: csapongó lesz tőle az egész oldalkép, meg az egyes panelek is, amitől kényelmetlenné válik az olvasás.

Na de vissza a kihúzás témájához! Mindenki szereti a gördeszkásból színésszé avanzsált Jason Lee mondatát idézni a világ egyik legrosszabb filmjéből, a Képtelen képregényből: a tuskihúzó nem egy hülye kis másoló - ő tölti fel élettel a vonalakat, ő felel azért, hogy a végeredmény úgy nézzen ki, mintha egyetlen ember kezétől származna minden vonás a papíron. (Nem szó szerint idézem, mert isten ments, hogy csak emiatt újra belenézzek a filmbe. De a lényeg ez.) Hatalmas felelősség van tehát a kihúzó vállán!

Hogy mennyire igaz, amit fentebb írtam, vagyis hogy a tusrajzoló nem csak szimplán másol, arra itt egy jó kis bizonyíték Eddie Campbell-től. Ez az ő Bacchus-ának egyik panelje: a sorozat ezen időszakában EC csak az előzetes ceruzaskicceket és a betűket dobta fel az oldalra, minden mást Ed Hillyer kollégája végzett. Láthatjuk, milyen óriási a különbség a kettő között:
Ilyen esetekben a kihúzás tulajdonképpen azt jelenti, hogy föl kell építeni a rajzot a semmiből, mindössze néhány főbb segédvonal mentén. Persze minél határozottabb elképzelése van a rajzolónak (magyarul: minél konkrétabb vonalakat húz), annál kevésbé tud a kihúzó elszakadni azoktól. Ettől még megteheti, mint ahogy általában egy minimális szinten mindig meg is teszi. Ez itt a Daredevil egyik oldala - a ceruzarajz Mazzucchelli, a tusról és a színekről viszont nem tudom, kitől származnak:
Én nem sok mindent tudok felmutatni a saját házam tájékáról, maximum a Dzsánkiból valamit. (Természetesen nem az előbbi profikkal egy ringben indulok, de azért ezt sosem árt leszögezni.)
Istvánnal közös munkamódszerünket a lassúság és a részletekbe menő átbeszélés jellemezte. A szinopszis és az irodalmi forgatókönyv után érkezett a technikai forgatókönyv - ekkorra nekem már voltak figuraterveim meg minden. A technikai, mivel kötött oldalszerkezetet használtunk (nine panel grid), elég konkrét leírást adott arról, melyik panelen minek kell szerepelnie, úgyhogy először csináltam egy vázlatoldalt (átküldtem Istvánnak, megbeszéltük), aztán egy ceruzaoldalt (átküldtem Istvánnak, megbeszéltük), majd ezt végül kihúztam saját kezűleg (átküldtem Istvánnak, és ha valami nem tetszett neki, már nem volt visszaút, hahaha). Éppen emiatt, mivel így dolgoztunk, muszáj volt a ceruzaoldalon minden vonalat konkrétan meghúznom, hogy István lássa, nagyjából milyen lesz a végeredmény a kihúzás után. Ez mondjuk nekem is sokat segített, de ma már nem így csinálnám. Hadd találjam csak ki tusozás közben, melyik vonal merre akar szaladni! Ettől az egésznek valahogy lazább lesz az atmoszférája.

A harmadik PDzs-történet első oldalát láthatjátok itt. Azért ezt, mert ezzel nagyjából elégedett vagyok a mai napig - ha csak ezt látja valaki, azt gondolhatja, az egész füzet ilyen minőségben készült. De hát ahogy BA írta, nagyon egyenetlen a Dzsánki. Mindegy, itt még - úgy látszik - friss voltam és üde, és hittem a dologban.
Egyébként még így is láthatóan más a kész oldal, mint a ceruzás. A vázlatoldalról meg már ne is beszéljünk.

Hm. Tökjó lenne egyszer egy ceruzarajzomat más kihúzásában látni. Lehet, hogy attól profibbnak nézne ki. Lehet, hogy attól kinézne valahogy.

2 megjegyzés:

Angi írta...

Annyira hülye vagy! Fentebb még azt írtad, meg vagy elégedve ezzel az oldallal...szerintem a ceruzarajzos is jól néz ki, pl. a középső kép hatásosabb úgy, mint fehéren, de persze nem értek hozzá. De a tuskihúzás izgalmas lehet!

Gergő írta...

Minden az, ha az ember ért hozzá.

Meg vagyok elégedve az oldallal, jobban mondva ezzel az oldallal vagyok leginkább megelégedve. De ez nem jelenti azt, hogy jó is, vagy hogy ne lehetne még jobb.