2009. december 29., kedd

A gyilkos hype

Régóta kíváncsi voltam a Moore által írt The Killing Joke-ra (A gyilkos tréfa), mivel az idehaza 1990-ben a Batman füzeteket indító történethez 22 éven át nem volt szerencsém. Egyesek ódákat zengtek róla - mások, mint például az írója, kifejezetten rossz képregénynek tartják.

Utóbbiakkal értek egyet, noha jó ideig (egészen pontosan a beszerzése napjáig) próbáltam meggyőzni magam arról, hogy Moore túlságosan szigorú magával, és úgy általában irreális mércével méri a dolgokat. Mert mindig azt mondta, hogy a Killing Joke legnagyobb hibája, hogy, idézem a magyar Wikipédiáról: "egy történet Batmanről és a Jokerről: nem olyasmiről, amivel valaha is szembesülni fogsz a valódi életben. Batman és a Joker nem olyan emberi lények, akik valaha is éltek volna. Ebből következik, hogy semmi emberileg fontos információ nincs benne. (…) A történet a DC által birtokolt néhány szereplőről szólt, akik semmilyen formában nem kötődtek a valódi világhoz. (…) …persze rengeteg pszichopata van a valódi világban is, de olyat egyet sem találsz, amelyik cirkuszi bohócnak vagy denevérnek öltözne."

És akkor mi van, kérdeztem, ha nem hordoz fontos üzeneteket? Mi van, ha csak egy önmagában lebilincselő mese, de a "valódi életben" hasznosíthatatlan tanulságokkal szolgál? Miért kéne a Killing Joke-tól a Watchmen komplexitását és mondanivalóját elvárni? Igen, egy Batman-történet leginkább a karakter rajongói számára lehet érdekes. De Batman egy elég jó karakter. És jó karakterekről jó történeteket olvasni mindig jó. Ilyeneket gondoltam.

Hát őszintén mondom, hogy a Killing Joke legnagyobb hibája nem abban rejlik, hogy Batmanről és a Jokerről szól, hanem abban, hogy totálisan kidolgozatlan és aránytalan, mind a figurák tetteit, mind motivációit tekintve. Az még hagyján, hogy ez Moore legrosszabb műve, de még Batman képregénynek is elég gyenge - nem azért mondom, a felszínen elég jól működik, szóval a történetmesélés kifinomultsága és a rajzok tényleg lenyűgözőek, de komolyabban vizsgálgatva hamar rájövünk, hogy ez bizony egy igencsak elhamarkodott munka.

Ettől függetlenül a keletkezése óta eltelt több mint húsz évben a sikerlisták élén áll folyamatosan - és én nem tudok más magyarázatot adni erre a dologra, mint hogy a szuperhős képregények rajongóit könnyű szép rajzokkal és színekkel, nameg (a Watchmen óta kötelezően) tébolyult hősökkel elkápráztatni. Az Arkham Elmegyógyintézet a másik szép példa a művészi pompa (Dave McKean rajzai) és az épkézlábnak nem igazán nevezhető történet találkozására - de az legalább nem lóg ki annyira Grant Morrison irományainak sorából, mint amennyire a Killing Joke lóg ki Mooreéból. Hogy ez a képregény nagyobb eladást produkáljon és nagyobb hírnévvel bírjon, mint például a From Hell, az csak a mainstream képregénypiacnak lehet köszönhető.

Erről árulkodik a huszadik évfordulójára kiadott deluxe edisönös Killing Joke, ami nem csak az árát tekintve esik túlzásokba. Az új kiadást (ezt kaptam fél éve a szülinapomra) az eredeti (magyar kiadás) mellé téve jól láthatjuk a különbséget. Egy negyvenkét oldalas képregénynek ujjnyi vastag keményborítót adni - ezt nevezem én igazi túlzásnak.

Az már legyen kisebbik baj, hogy a rajzoló, Brian Bolland a neves esemény alkalmából újra színezte az egész füzetet. Az eredeti színező a Watchmen coloristja, a szokatlan és rikító színhasználatáról híres John Higgins volt, de azt a verziót Bolland egyenesen gyűlölte. Nekem viszont jobban tetszik a régi színezés, véleményem szerint jobban is illik a képregényhez (jól kifejezi Batman és a Joker őrültségét), ezért a múltkori börzén beszereztem a régi magyar kiadást. Színezésben ez a különbség:

De Bolland helyenként nem bírt magával, és néhány arc vonásaiba is belenyúlt (a nő esetében jól tette, így már sokkal kevésbé félelmetes - a többit nem tudom eldönteni):

Akárhogy is van, álljon itt emlékeztetőül, hogy nem minden jó, amiről azt állítják. Még akkor sem, ha Alan Moore írta. Annak viszont örülök, hogy ezt ő maga is belátja.

És hogy teljes legyen a bejegyzés, belinkelem ide ezt a kiváló angol nyelvű kritikát - egészen pontosan írja le, mi a probléma a Killing Joke-kal. És így még magamnak is megspórolom a fáradságot, hogy a fentieknél mélyebb fejtegetésekbe bocsátkozzam (higgyétek el, szinte szóról szóra ugyanezt írnám róla, ha nem lennék ilyen baromi fáradt). Merthogy baromi fáradt vagyok. Úgyhogy én ezennel OFF.

Nincsenek megjegyzések: