2010. február 15., hétfő

Az utolsó rúgások

Frissítettem az Öngyújtó honlapját: fölkerült a (tavaly áprilisi) harmadik szám. Bár a módszerünk ezidáig az volt, hogy a korábbi lapszámokat csak az új megjelenésének időpontjában tettük elektronikusan elérhetővé, most önkényesen változtattam szokásunkon. Nem igazán hiszem, hogy lesz itt valaha is negyedik szám (túlságosan lusták vagyunk, és különben is mindenki megy a saját feje után, ami nem feltétlenül baj) - ha meg mégis, hát fogalmam sincs, hogy mikor. Viszont kár lenne, ha eddigi próbálkozásainkat elnyelné a feledés... Úgyhogy ha még nem olvastatok nyomtatott Öngyújtót, most rávethetitek magatokat a PDF verziójára.
Egyébként valószínű, hogy a márciusi Képregénybörzére viszünk belőle (már amennyiben standolunk) - a harmadik számból rengeteg van, a másodikból meg olyan tíz darab. Már a Szegedi Képregényfeszten és a Hungarocomixon is árultuk az Öngyit (100 Ft-ért) az asztalunknál, és az volt a tapasztalatunk, hogy folyóirat mivolta ellenére majdnem olyan jól fogy, mint a PDzs. Na persze ez a mondat a PDzs eladási statisztikáinak ismeretében egészen máshogy fest...

1 megjegyzés:

Mráz István [Space] írta...

Szerintem standoljunk... ápoljuk a kapcsolatainkat az olvasókkal miegymás... kicsit azért szomorú vagyok, hogy így alakult ez az Öngyi cucc...