Sing, baby, sing

Figurák

Dan Clowes megmondja

Egy 2013-as interjúból szemezgettem a következőket. Vicces volt magamra ismerni bennük:


"Mindig is volt ez az érzésem - és ebben nagyon magabiztos voltam -, hogy valami olyasmit tudok, amit mások nem. Tudtam, hogy ebben a formában nagy lehetőségek vannak, és tudtam, hogy nagy dolgokat vittek már benne végbe, amikről az emberek a médium egészének elutasítása közben makacsul nem vesznek tudomást. Szóval úgy éreztem, hogy az egész az enyém. Vagyis, az enyém, meg még azé a tíz emberé, aki hasonlóan gondolkodik erről. Izgalmas volt tudni, hogy a szakértőknek tartott emberek, mint például a tanáraim és a művészvilág figurái, tévednek, nekem meg igazam van. Ebben olyan biztos voltam, mint bármi másban."

És:

"Emlékszem, hogy tanulmányoztam a Superman-rajzokat, és a logója a mellkasán ugye egy s betű egy pajzson. Emlékszem, hogy nem értettem, mi az. Azt hittem, hogy egy háromszög, tele ilyen furcsa pici formákkal. És aztán emlékszem, hogy egy nap végre felfogtam, hogy az egy s. Rohantam le a lépcsőn, hogy elmondjam az anyámnak: "Az ott egy s betű a mellkasán!" Azt hittem, erre én jöttem rá először a világon."

Hehe.

Oravecz-Kékes Factories

Van egy jó barátunk, Csabi, aki nagyon szeret rejtvényt fejteni, bár éppenséggel nem ez vezérelt minket, amikor majdnem egy hónapja a születésnapjára elkészítettük neki a lenti fejtörőt. Dizájn szempontjából az Ügyes Kópé című hiperintelligens lap rip off-ja, ezért én vagyok a felelős, még a nagyon primitív grafikai világot is megpróbáltam lekövetni, mert tulajdonképpen nekem az ilyesmi bejön. A rejtvény részt Szaffi állította össze, szerintem csúcs, bárki tehet vele egy próbát, aki érez magában késztetést és erőt, bár a célszemély ismerete nélkül nem lesz könnyű dolga. Segítek egy kicsit: aki a rajzolt alakot felismeri, az a megfejtéstől sincs már távol (ami azt illeti, az igazságtól sem).

It's summertime

Illetve csak volt. Nem baj, a lényeg, hogy ez is megvan, és ezzel a sorozat is letudva.

A korábbiak:
ősz
tél
tavasz

Gutting Revue: Egy rongy a szíved helyén EP

Na, ez egy nagyobb meló volt. Olyan sok mindent nem tudok hozzáfűzni, hacsak azt nem, hogy Szaffi megint szuper art director volt, sőt az ötlet is tőle származik. Amiket kitalál, szerintem le se tagadhatná, hogy fotós. No de nem akarok rákenni semmit, az az igazság, hogy a tőlem szokatlan(abb) kidolgozottságért egyes egyedül én vagyok a felelős. Végezetül itt van még a skicc, ami alapján a banda zöld utat adott az ötlet megvalósításához:

Fejek

Egy céges csapat tagjairól készült portrék. Először a lenti - mondjuk, hogy élethűbb - verziókkal próbálkoztam, de az volt a kérés, hogy legyenek még egyszerűbbek, még "idealizáltabbak", ikonszerűbbek.

Várakozás az okmányirodában

Ezt a szuper kúlan hangzó Doodle Buddy nevű programmal rajzoltam a telefonomon. Well, it wasn't easy, de legalább volt valami haszna is a hosszú egy helyben ülésnek.

Képregény szülinapra

Így néz ki egy születésnapi ajándéknak készült képregény, amire egy nap a határidő. A megkeresés a neten keresztül érkezett, az egyes képkockák tartalma adott volt. A "történet" gyakorlatilag több, a főszereplőt (a szülinapost) és baráti körét érintő sztori összegyúrása egyetlen bulizós éjszakává - külső szemlélő számára éppen ezért alighanem értelmezhetetlen. Én magam is leginkább csak a rajzi része miatt osztom meg, mert szerintem nem lett rossz. Nagyon élvezetes munka volt egyébként (külön öröm, hogy képregényes), remélem, lesz még ilyen.

előzetes terv

Ó, a Balaton

Igen, összecsaptam, de olyan jó volt nyaralni egy picit a Balatonnál, hogy mégis megosztom ezt a rajzot... A színeit az ecsetfilc nevű találmánynak köszönheti, ami láthatóan nem színek felvitelére való.

Aki nem lép egyszerre

Stage Pass

Még tavaly decemberben készítettem ezt az esküvői meghívót, csak mostanáig nem volt alkalmam posztolni, mivel magára az eseményre egy héttel ezelőttig kellett várni. A meló a Tomster Design-on keresztül valósult meg. Ja és ezúttal a teljes rajz digitálisan készült, vázlattól a végeredményig.

terv

részlet

Csak egy idézet

"People shouldn't be afraid of their government. Governments should be afraid of their people." - Alan Moore

Önreklám és Kafka

Ma 90 éve annak, hogy meghalt Kafka. Ez nem igazán évforduló, talán érdekesebb lenne, ha 90 éve született volna - de nem, majd július 3-án lesz (illetve nem lesz) 131 éves, ami sehogy sem kerek, igaz, bizonyos szempontból a 90 sem. (Egyébként még misztikusabb lehetne körülötte minden, ha egy hónappal később, a születésnapján távozik, de úgy látszik, ez vagy nem jutott eszébe, vagy nem jött neki össze.)

Akárhogy is, még egy ilyen, javarészt értelmetlen dátum is elég ahhoz, hogy mindenfélét posztoljanak vele kapcsolatban a neten. Nekem nincs sok mondanivalóm róla - pontosabban nagyon is sok mondanivalóm lenne, túl sok is, de ez a blog nem erről szól -, egyszerűen csak jónak tűnik az alkalom, hogy kitegyem ide Robert Crumb egy rajzát (balra). Maga az általa illusztrált könyv, amit itthon is kiadtak Kafka - másképp címmel (innen való ez a rajz is), sajnos nem jó, Crumb stílusa viszont énszerintem nagyon passzol a kafkai világhoz, úgyhogy emiatt mégis ajánlom belelapozni.

Ami engem illet, én eddig még csak egyszer próbáltam lerajzolni Kafkát a saját szórakozásomra - kevés sikerrel. A lassan két évvel ezelőtti műutas képregényemben (itt elolvasható online) viszont két panelen is említést teszek róla (há!). Egyszer annak kapcsán jön szóba, hogy Prágában minden, de minden kafkás. Kivéve, ami macskás.

Másodszor meg az alkotói válság kontextusában merül fel a neve. Nem tudom, neki ebből mennyi jutott, nekem mindenesetre a képregény tanúsága szerint elég sok:

Utólag bevallhatom, hogy ekkoriban még viszonylag keveset tudtam Kafkáról (Az átváltozáson kívül mást talán nem is ismertem tőle), de azóta sokat olvastam, és hát igen előkelő helyre küzdötte magát a szívemben (oké, a "küzdötte" picit túlzás, nem került az sok energiájába neki). Szóval lehet, hogy ma már valamivel árnyaltabban fogalmaznék, és nem feltétlenül a groteszk vízió kifejezés jutna eszembe az írásairól, de hé, végül is ez csak egy képregény.

Na jó, az önreklámnak itt vége. Tíz év múlva esetleg már valóban egy Kafka-rajzzal jelentkezem, ha addig megtanulom lerajzolni. De legkésőbb 2083-ban, ígérem.

Kézszárítás Amerikában és más történetek

Ben Katchorról korábban nem hallottam, de most Budapestre látogatott New Yorkból, hogy három egymást követő nap (csütörtök, péntek, szombat) pódiumbeszélgetéseken vegyen részt a Café Amsterdamban. Én csak a szombati beszélgetést láttam, amin Csordás Danival és Barbara Stok holland képregényrajzolóval vett részt, nagyon szimpatikus fickó. Art Spiegelman RAW magazinjában kezdte a pályáját anno (mint oly sokan), és kifejezetten képregénystripeket készít újságoknak. Ezek aztán persze mindig megjelennek könyv formában is; legismertebb művei a Julius Knipl, Real Estate Photographer (Julius Knipl, ingatlanfotós), The Cardboard Valise (A kartonbőrönd), és a The Jew of New York (New York zsidója), legújabb könyvének címe pedig megegyezik a bejegyzés címével. Sajnos egyik kötetből sem hozott magával, így nem tehettem szert rájuk, de esélyes, hogy pótlom majd a lemaradásom, nagyon érdekesek ugyanis a dolgai. (A tegnapi estének meg különösen vicces volt az a része, amikor néhány stripjét kockánként vetítették a falra, ő maga pedig hozzájuk olvasta a megfelelő szövegrészeket.)

Nem tudnám pontosan felidézni, hogy miket is mondott a beszélgetés során, viszont találtam a neten egy interjút vele, aminek bizonyos részei akár tegnap is elhangozhattak volna. Például:

"[Az iskola] egyfajta párhuzamos létezés volt, mert ott az ember nem olvasott képregényt, és leszoktatták a képes könyvekről úgy általában. De mindig ott volt a fejemben ez a forma. Még a középiskola alatt is megvolt ez az érdeklődésem, de mélyen belém volt nevelve, hogy az irodalom egy olyan dolog, amiben nincsenek képek, a festészet meg olyan valami, amiben nincsen szöveg. De emiatt a gyermekkori felfedezés miatt megvolt az az elképzelésem, hogy a kettőt egyesíteni lehet, mint a filmben vagy a színházban. Csak ezt nem tanították az iskolában, és én azt kérdeztem, miért? Tudtam, hogy ez olyasmi, ami az akadémiai tevékenységen kívül létezik, de hát a filmmel is ez volt még a helyzet gyerekkoromban."

Mindebben persze semmi új nincs, ahogy a következő gondolatban sem, hogy ugyanis a képre "mindig mankóként tekintettek: ha író vagy, akinek képekre van szüksége, akkor nem vagy elég jó író. Ez az elgondolás áll ezeknek a tiszta művészeti ágaknak a hátterében. De mennyire lehetnek tiszták, és miért kéne annak lenniük?"

Itt viszont már mond érdekeseket (a The Cardboard Valise gyűjteményes kötet kapcsán, ami ugye szintén heti képsorokból áll össze):

"Ez egy sűrű könyv. Eredetileg heti egy oldal elolvasására volt tervezve. Senki nem olvasta egy ültő helyében. Azt hiszem, a költészet hasonlóan sűrű még. Ritkán ülök le, hogy egy egész könyvnyi verset elolvassak. Elolvasok egy verset, aztán elolvasom még vagy tízszer, hogy megpróbáljak rájönni, milyen érzést is kelt bennem. Nem hiszem, hogy ezeknek a dolgoknak, a képregényeknek vagy képes történeteknek, könnyű olvasmánynak kéne lenniük. [...] Ez egy nagyon sűrű forma, és szerintem ez az oka, hogy olyan jól működnek ezek a heti és napi csíkok. Beleraksz egy csomó mindent, aztán a hét vagy a nap hátralévő részében töprengsz rajta. Egy képes történet egyszerűen nem úgy működik, mint egy film. Nincs másodpercenként 24 képkockája. Nem kelti a mozgás illúzióját. [...] Elolvasod, sőt talán heti megjelenésében olvasod. Ilyen tempóban veszed magadhoz, majd megállsz, és a következő héten visszatérsz ebbe a világba."

Most ennyi, de tervezem, hogy hamarosan újra jelentkezem valami irománnyal, mert az utóbbi időben nagyon a rajzokon volt a hangsúly itt a blogon. Addig is olvassatok Ben Katchort!