2010. december 2., csütörtök

Zajlik 5

Még mindig készítgetek plakátokat meg hasonlókat, és közben abban reménykedem, hogy idővel leszek olyan jó, és ebből egyszer majd meg is tudok élni. Ezért az esetek 80%-ában rá szoktam gyúrni a témára. Ezt a plakátot összességében vagy 12 órán keresztül csináltam, részben mert az utóbbi egy hónapban semmilyen megrendelés nem érkezett, így kijöttem a gyakorlatból, részben mert eleve lassú vagyok, részben mert egyáltalán nem értek a Photoshophoz, részben pedig mert annyira bele tudok feledkezni a rajzolásba, hogy észre sem veszem, és már be is esteledett, sőt már hajnali kettő van. A körülmények persze marhára az ellen szólnak, hogy rajzoljak, pláne hogy ilyen sokat és sokáig. Hamarosan itt a vizsgaidőszak, de már a jövő héttől lehetséges elővizsgákat tenni. Én meg rögtön kettőt is szeretnék, és az egyiktől annyira be vagyok szarva, mint semmitől a világon. De tanulni rá lusta vagyok. Mérhetetlenül lusta. Persze fogok, de ahogy magamat ismerem, csak az utolsó pillanatban. Csoda hát, hogy minden olyan alkalmat megragadok, amikor felsejlik a lehetősége annak, hogy valami mást csináljak a szabadidőmben?
És még mindig csak részben vagyok elégedett ezzel a flyerrel vagy micsodával.

1 megjegyzés:

zsu írta...

Pedig elégedett lehetnél, tök jó lett!