My very first comic book

Úgy rémlik, ez volt az első képregényem, és nem csak Pókemberből. Mára már csak ennyi maradt belőle...

Egy mátrai kiránduláson kaptam hét éves koromban (pont mielőtt általános elsőbe léptem, szóval még nem tudtam olvasni), és annyira megtetszett nekem a figura, meg a képregény maga, hogy a Kékestetőre menet állítólag behisztiztem, hogy én csak akkor megyek tovább, ha vesznek nekem még egy számot (mit tudtam én, hogy havonta csak egyet adnak ki). Nagy találkozás volt, azt hiszem. Megeshet, hogy korábban is láttam már képregényeket, talán akadt is otthon egy-kettő, de ha így volt, nem emlékszem, hogy bármelyik is hasonló lelkesedést váltott volna ki belőlem. Meg aztán előttem van egy nagyon élénk kép, ahogy Mária, apám felesége olvassa nekem a buborékokba írt szöveget, miközben én a képeket bogarászom nagy áhítattal.

Persze már jó ideje nem olvasok szuperhősös képregényeket, de még mindig nosztalgiázva nyitom ki ezeket a régi füzeteket. Úgy tűnik, az ember tényleg gyerekkorában köt életre szóló barátságot a képregénnyel, ha köt egyáltalán. Ez mondjuk nem baj, de sok mindent megmagyaráz.

A vázlat mindig jobb

Ez most nem késes

Walk down the right back alley...

Still

Szinte csak most kezdődött el ez a félév az egyetemen, de máris itt a vizsgaidőszak. Azért nem telt hiábavalóan a szorgalmi időszak, bár azok közül, amiket csináltam, semminek sincs közvetlenül köze a bölcsészkarhoz. Na mindegy.

Talán észrevettétek amúgy, hogy egy ideje már posztolgatok ilyen képregénypanelekre hasonlító rajzokat. Hát ezek még mindig a készülő Yellow Spots-os munka (jobban sikerült) részletei, amiket egyfelől kedvcsinálónak szánok, másfelől helykitöltő izének. Nem mintha bárki is olvasná ezt a blogot, de a lelkiismeretem megköveteli, hogy időről időre frissítsem... Aztán lehet, hogy egy szép napon majd abbahagyom ezt is.

Stb.

Szaffi VS Gergő

Leendő hitvesem felajánlotta, hogy besegít egy újabb Spots-os képregényoldal színezésébe, mert el vagyok maradva a melóval. Sajnos a végső változatba nem illett bele az általa színezett panel, mert a dal főszereplője hidegvérű gyilkos, nem őrült festő... de ez a zseniális színhasználaton mit sem változtat!

Minimál-konstruktivizmus

Vadnyelő zaporozsec és az emberevő cadillac

Lovely or Horrible?

Kedvenc képregényesemnek, Eddie Campbellnek hamarosan új kötete jelenik meg, ami igencsak várós a részemről már egy jó ideje. A Comics Alliance oldalon már született is róla egy rövid elő-recenzió, hét darab előzetes oldal kíséretében. Ide katt!


Hát... Helyenként elég gányul néz ki, már ami a színezést illeti. Elvileg koncepció volt, hogy ilyen legyen, de szerintem egyáltalán nem tesz jót a Campbell-féle skicces tollrajzoknak, amik az Alec-köteteket jellemzik. Úgy általában véve nem szeretem, mikor kiszínezi a rajzait, mert szerintem összecsapja - kivéve a Fate of the Artist-ot, ami talán az eddigi legjobb könyve, és a Playwright-ot, ahol a színekre nem, a rajzokra viszont időnként nagyon is van panaszom.

Nem is nagyon értem, hogy miért van feltétlenül szükség a színekre. Illetve értem, csak nem értek egyet. A small press kezdetben valóban inkább a fénymásolt füzetes képregényekre ment rá, és fekete-fehérben olcsóbb előállítani ezeket, de azért ez nem csak technikai, hanem stílusbeli kérdés is szerintem. Én legalábbis azt hittem. Most kiderül, hogy Campbell nem azért készített az ezredfordulóig fekete-fehér képregényeket, mert azokat szereti, hanem mert nem volt lehetősége színesben alkotni. Nyilván a From Hell-t is színesben akarta volna megcsinálni, ha adottak hozzá a feltételek. Még szerencse, hogy nem voltak azok!

Na jó, ezeket csak így első ránézésre mondom, tökre megtörténhet, hogy a Lovely Horrible Stuff kézbe véve nagyon tetszik majd. Amúgy a színeket leszámítva valószínűleg fog is, mert már ez a pár oldal is érdekes.

Ja, egyébként most már hivatalos infó, hogy a From Hell tavasszal megjelenik magyarul, szóval lehet izgulni, hogy milyen lesz a fordítás. :)

Má megin zombi

Pedig nem vagyok zombimániás, amit jól bizonyít az is, hogy nem vagyok túl kreatív, mikor őket rajzolom. Ez pölö kísértetiesen hasonlít egy korábban posztolt pályatársához. Igazából csak azért teszem ki, mert az új digitáblámon készült (nem mintha lett volna régi). Biztos lehetne jobb, de gyakorlásnak megteszi.


Ez pedig az első próbálkozásom volt az eszközzel. Ilyen fejrajzoló lettem.

Börze

A tegnapi képregénybörzén vettem pár újdonságot, magyar szerzői kiadványokat. Gyakorlatilag el is olvastam mindet, és vannak benyomásaim.

Noir
A szultán katonájáról lemaradtam a múltkor, úgyhogy kíváncsi voltam, ez milyen. Sajnos az az érzésem, hogy nem az igazi. Huszka Zsombor több fórumon is elismerte, hogy a grafikus szakmával ellentétben az írói teendőkről még van mit tanulnia - ezért is állt össze Dudás Győzővel, aki kész szöveget szállított neki. Engem viszont egyikük sem győzött meg igazán. A képi világ nem rossz, egy kicsit sin city-s, néhol meg Dave McKean dolgait juttatja eszembe; de sem az egyik, sem a másik, a hangulata nem eléggé erőteljes ahhoz, hogy magával ragadjon. A szöveg sablonos, lapos, helyenként szájbarágós és nem hagy teret a grafikának, megint máshol kínosan túlírt ("A macskakövek fejvesztve menekültek tűsarkaid elől"), műfaji önreflexiói/hypertextjei pedig túl direktek ("Találtál magadnak egy másik várost, egy másik képregényt, ahol soha nem esik az eső"). A legnagyobb baj vele mégis az, hogy rövid. Nem feltétlenül a valódi történetet hiányolom belőle, mert lehetne ez egy jól elkapott hangulat is, de még annak is kevés - a viszonylag ígéretes felvezetés után műfaji kliséhalmozás következik, aztán hirtelen vége az egésznek, mintha soha nem is lett volna. Főleg azt érzem azonban, hogy ez a képregény egy olyan 4-5 éves késésben van: a nagy magyar képregényboom időszakában, az út- és hangkeresés legelején készültek itthon hasonlók, amelyek között ez a kiadvány nem is mutatna olyan rosszul, sőt. Azt hiszem viszont, bátran kijelenthetem: ezen a szinten egy ideje már túl vagyunk. Amennyiben ez valóban egy ciklus legelső darabja óhajt lenni, úgy kívánom, hogy a többi valamivel magasabbra tegye a lécet.

Theo II.
Vári Tamás Theo-jának első részéhez még nem volt szerencsém, úgyhogy csak nagyon óvatosan formálok véleményt a másodikról, amelynek pontos megítélése nyilván nem történhet meg az előzmények ismerete nélkül. Tehát: a narráció egészen kifinomult, már ami a panelkezelést illeti - a történet elmesélésében még vannak megoldatlanságok. A rajzok tetszenek, bár az emberábrázoláson még volna mit csiszolni, és itt leginkább az árnyékolásra meg az arcok kidolgozására gondolok. A borító viszont annyira nem jön be, de nem tudom eldönteni, hogy a színezéssel van-e bajom, vagy a kompozícióval, esetleg mindkettővel. Összességében tehát azt tudom mondani, hogy nem mondok semmit - kíváncsian várom a folytatást (és hogy legyen újranyomás az első részből :)), mert úgy vélem, ez a történet nem itt kezdődik, és nem is itt végződik.








Űrkalóz
Brazil dolgait nagyon szeretem, mert baromi jó a stílusa, lendületesek a rajzai, profi minőségben nyomja, és igényes ponyvát csinál. Ez a 24 órás képregénye idézőjelben egy semmi, mégis hihetetlenül élvezetes olvasmány - a linkre kattintva bárki meggyőződhet erről; nem is pazarlom rá tovább a szót. Külön öröm, hogy jó szokásához híven a helyszínen dedikálta művét - az általam vásárolt füzetbe ezt a rajzot kanyarította röpke három perc alatt:


Fandom III.
Sok szempontból ez a kiadvány tetszett a legjobban, pedig nem is képregényeket közöl, hanem cikkeket. Korábban még nem volt hozzá szerencsém, mert viszonylag kevéssé foglalkoztatnak a szuperhősök, a sci-fi-képregények meg hasonlók (főleg ezeket témaköröket és zsánereket járják körbe ugyanis az írók), de már látom, hogy tévedtem. Nem a szuperhősöket, hanem a kiadványt illetően: nagyon kis igényes, barátságos mini-füzet ez, jók benne az írások és jó kézbe venni. Tetszik, hogy bár önköltséges rajongói kiadványnak nevezi magát, azért láthatóan van kutatómunka az egyes cikkek mögött, még ha szakszövegeknek nem is nevezném őket. De ez rendben van így: a srácok láthatóan őszinte lelkesedéssel írnak kedvenc témáikról, olykor szubjektív ítéleteiket sem hallgatva el, és egyértelműen a képregénymédium iránti szeretetből. Az talán nem annyira szerencsés, hogy a hat különböző cikkért mindössze három szerző felel; remélem, a többiek részéről csak kivételes lustaságról van szó, és ez nem egy tendencia. Amúgy viszont csak így tovább, kívánom, hogy a főszerkesztő reményéhez híven összejöjjön még legalább 97 számnyi folytatás!

Desk

That's right, I'm woking on something. Egyelőre nem publikus, hogy min, de legyen itt egy kis teaser.

Working

A vizsgaidőszaknak vége, most viszont nagy melóban vagyok, ezért nem igazán jut időm bármit is posztolni. Persze nincs is mit, de majd lesz, és akkor... !

Minden esetre a legközelebbi viszontlátásig nézzetek rá erre a linkre, ami K. Kabai Lóri kockás sztripjeinek vendégalkotós blokkjához vezet - én is vendégszereplek benne három képsor erejéig. :)

Cheers!

Variációk egy témára

Egy lengyelországi koncertsorozathoz készült ez a kétféle plakát meg a logó. It was fun, ahogy mondani szokták.